~15.rész~

Hello!!!
Tessék új rész:)) Persze várjuk a "jó" szavazatokat és a komikat is. Reméljük tetszeni fog. Puszilunk mindenkit és még az, hogy tavaszi szünet:))) áááááá szuper, de azért igyekszünk és ha meglesz kb 6. szavazat akkor máris itt az új rész. Ja és rohadjon meg ez a hó!   LB&NS 





Arra, amit Dave mondott, én nem tudtam semmit mondani. Aztán eltelt az a nap, majd a kedd is szerda is... végül péntek lett. Cortezzel minden nap együtt mentünk, de ahogy odajött hozzám Dave ő már le is lépett. Hát mindegy. Ma reggel is így volt. 
Ott sétáltunk a suli előtt.
-Cső Abby!- ölelt meg Dave /igen, eléggé jóba lettünk/ Cortez pedig csak nézett.
-Neked is helló Dave!- szólt gúnyosan, mellettem álló fiú. Jöttek Mike-ék. Az első napról ismerem őket. Cortez némán intett nekem, majd elment velük. Csalódott voltam, hogy nem jönnek ki egymással.
-Hé, Ab! Ne legyél már ennyire levert. Figyelj! Ma este lesz egy buli. Nem jössz el velem?-mosolygott rám.
-DE.- vágtam rá, kicsit vidámabban-Szívesen elmegyek veled!-mosolyogtam, majd beléptünk a terembe. Jaj ne! Megint Jake mellett kell ülnöm. Csodás...
Ahogy beléptem a padok közé hangosan köszönt nekem. Csak magamba morogtam, majd a táskám lerakása után kimentem. Gondoltam, megkeresem Cortezt, mert meg akartam Jakeről tudni pár dolgot azon kívül ,hogy egy seggfej. Lehunytam a szemem és beszívtam az ősz illatát. Mert igen, még csak szeptember van, de javában ősz. Hangos kiabálásra lettem figyelmes. Ahogy balra néztem nagy tömeget láttam csak. Közelebb léptem. Mi? Nem, nem lehet igaz. A kör közepén, amit a rengeteg kiabáló vett körül...Cortez állt...és...vagyis egy alacsony, barna hajú fiút vert ?! Nem tudtam mit csinálni, ha most odamegyek hozzá, baromi mérges lesz rám és a többiek nem is ismernek. De hirtelen felindulásból utat törtem magamnak Cortezhez, majd megfogtam a karját
-Cortez, Hé!! Nyugi, nyugodj meg!-kiabáltam és próbáltam a szemébe nézni, de ő nem nagyon figyelt. 
A szeme alatt fel volt dagadva, és a kezén óriási karcolások, és harapás nyomok. Végül megnyugodott, a levegőt gyorsan kapkodva fújta ki és be és a földön fekvő gyereket nézte, aztán engem. Hirtelen óriási csend lett, talán hatás szünet...majd, valaki üvöltözni kezdett:
-Orvost, orvost! Valaki hívjon egy orvost!- én gyorsan magamhoz húztam Cortezt, majd megérkezett az igazgató.
-Gyerekek! Semmi látnivaló nincsen! Cortez és Te-mutatott rám-! Ti gyertek velem az irodámba, Most!!!-majd segített felállni a fiúnak akit egy orvos kísért el a mentőautóig.

-Miért tetted ezt?-suttogtam neki miközben a sötét, csendes folyosón várakoztunk az iroda előtt. 
Mért ne? - csak röhögött.Beléptünk az ajtón.

Az irodában pár tanár volt. az igazgató még nem érkezett meg.
-Hát ti ?- Mrs. Peterson jelent meg mögöttünk.
-öhm..mi csak...- dadogtam
- Na szóval -lépett be az igazgató-Cortez! Mért kell ezt csinálni ?? És te !- nézett rám- Ez kb a 3. napod ! máris meg akarod szegni a szabályzatot?? Meséljétek el mi történt !! - Nézett végig rajtunk szúrós szemmel- 1 perc csend. Cortez nem szólalt meg én meg nem akartam öt beköpni.- Na halljam !! előbb még nem voltatok ilyen csendesek !
- Az volt - kezdte el nagy nehezen C.-hogy az a fiú öö..hogy is mondjam...csúnyát mondott Abbyről és hát dühös lettem és... - felhorkantam.
-Ki az az Abby ? -kérdezte furán. 
-Hát ő -Mutatott rám Cortez. 
-Ja !-kapott a fejéhez-Már tudom.

Még vagy 1000 évig ott szidott minket. Végül:

-Cortez! Tudom, hogy mind mentetek most keresztül, és éppen ezért nem hívom fel a szüleid,viszont nem ez az első eset, még egy ilyen és repülsz!-Nyitotta ki előttünk az ajtót- Most pedig órára!!-szólt mi pedig kimentünk, de már szinte éppen szünet lett, így nem mentünk be. Ő elment a mosdóba én pedig a folyosón szédelegtem.

Egyszerre egy lány rohant oda hozzám a folyosón és egy sötét sarokba húzott.

-Ki vagy te? Hmm? Honnat jöttél, és mi ez az egész? Ki vagy te Corteznek? Ő csak egy embert enged közel magához, a barátnőjét, és...és te nem lehetsz a barátnője, mert a barátnője csak én lehetek! Illünk egymáshoz de ő ezt nem veszi észre...még.-kalandozott el az ismeretlen lány, és hát, eléggé közel állt hozzám.-Szerintem leállhatsz, mert... mert Whááá!-sikoltozott. Mi az...Ki ez a lány?

-Elnézést, de ki vagy?- összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

-Neked lényegtelen, De olyan senki mint te, olyan biztosan nem. Szóval éppen ezért akadj le róla.-bökött a vállamra, majd elszáguldott. Ez furcsa jelenet volt.... 

~14. rész~

Sziasztok drágák!
hát valami olyasmi, hogy itt van az új rész...bár eléggé érdekes lett. De remélem örültök. Nagyon jól estek nekünk az előző kommentek, kérlek írjatok minél többen. Iratkozzatok fel olvasónak. És ami még fontos, hogy a rész végén van két lehetőség, hogy jó vagy rossz. Válasszatok és mindig szavazzatok. Legalább 5-10 "jó gomb" után lesz új rész. 
Puszilunk: LB&NS

Dave

Dave-vel együtt léptem be az osztályterembe.
-Nézd, csak ott van szabad hely. Ülj oda.- mutatott egy szék felé. Az asztalnál egy magas, szőke hajú, helyes fiú ült. De miért mondom mindenkire hogy helyes??? Hmm:) Nagyot sóhajtottam és odamentem, leültem a szabad asztalhoz.
-Hello, bébi!- kacsintott rám a mellettem ülő fiú és combomra rakta a kezét. Felháborodottan löktem el onnan. Szerencsére bejött a tanár, mint később megtudtam, Mrs Peterson.
-Mindenki előpakolja a felszerelés.-a fejéhez kapott, mintha valamit elfelejtett volna.
-ó, van egy új diákunk.-keresett meg a szemével.-Abby Alwoht.-a teljes nevem hallatán összeszorult a szívem.
-Öööö, jó napot, sziasztok-integettem bénán.

-Szóva Abby.- jött egy mély hang mellőlem.-Jake vagyok.
-Hello, Jake-köszöntem szégyellősen, ő pedig hangosan felnevetett. Mrs Peterson szúrós szemmel nézett Jake-re. Ültem mellette, ő közelebb húzódott én pedig még arrább.
Az óra nagyon lassan telt. Unatkoztam is és amikor végre kicsöngettek felvettem a táskám, és már indultam is..., de Jake megfogta a karom és visszarántott, olyan erősen, hogy visszaestem a székre.
-Hé, gyere csak, maradj még itt!-parancsolt rám, és eléggé közel jött. Mondtam, hogy engedje a kezem, de nem.
-Hagyd már békén, nem érted mit mond?-hallottam, egy ismerős hangot mögülem, Cortez. A többiek "húúú"-zni kezdtek.
-Jól van haver, jól van!- mentegetőzött én pedig felálltam. 
-Hát igazán köszi.-néztem Cortezre, aki csak nevetett, majd kifelé vezetett. Még visszanéztem Dave-re, és elkaptam a tekintetét. Semmit nem olvastam ki belőle, majd felállt.
-Várj meg Abby.- fogott kézen Dave, ahogy kilépett. Cortez összehúzott szemmel pillantott az összekulcsolt kezünkre, de Dave nem engedte el.
-Magunkra hagynál?- tette fel a kérdést Cortez, Dave pedig lassan elengedte a kezem, elment.-Barom-suttogta.
-Miért, Dave jó fej. Még te nem jöttél be, ő segített nekem.-Cortez csak keserűen nevetett, majd legyintett.
-Ne barátkozz ilyenekkel. Dave cigizik..thh..és, és drogozik.-majd hirtelen lesütötte a szemét. Azt hiszem rájött mit mondott.
-Miért, te nem?-Cortez némán rám nézett. Ezt elszúrtam. A szám elé kaptam a kezem, ő pedig bement a termébe. Miért vagyok ekkora barom...ahh.
- Ne!Figyelj Cortez gyere, öhmm gyere együnk valami reggelit. Nem vagy éhes?

*Cortez szemszöge*
Valójában tényleg...igaza van neki. Én is olyan vagyok mint az a...Lehet hogy kicsit most megbántott, de én is, mit csináltam reggel vele?
-Menj vissza a termedbe, majd találkozunk.- mosolyogtam vissza rá. Ő is mosolygott, majd elindult.

*Abby szemszöge*
Beléptem a termünkbe, és igazából semmi kedvem nem volt Jake mellett maradni, ezért odamentem a Dave mellett ülő lányhoz, aki szívesen elült az én eredeti helyemre...hmm, nem is értem.
Hamarosan Dave is bejött. Észrevette, hogy ott ülök. Eléggé furán nézett.
-Abby- ült le mellém.-Ugye tudod, hogy irányít téged? 

~13.rész~

Sziasztok!
Először is, sajnáljuk hogy ennyit várattuk a kedves olvasóinkat, de most minden olyan fura lett körülöttünk. Változtak a helyzetek. persze nem akartuk, hogy ez kihasson a blogra...de tessék elszúrtuk. Csak annyit még, hogy mostmár probálunk megint sűrűbben új rész hozni, és reméljük azért nem hagytatok fel az olvasással. So nem is zavarunk tovább olvassátok, és osszátok fb-on:) és várjuk a rendszeres olvasókat, és plííííííz komizzatok!
pusszi: LB&NS



*Abby*
Két nap telt el azóta, amióta túléltem életem legszörnyűbb napját. Már egészen kicsi korom óta féltem attól, milyen lesz mikor őket eltemetem...és igen, iszonyatos volt. De most már csak jó jöhet...vagy jobb.:) Ki kecmeregtem az ágyból, és a gardróbhoz léptem. Választottam kettő összeállítást, és nagy nehezen végül kiválasztottam azt a ruhát, amibe elfogathatóan nézek ki a suliba...mert igen ma van az első nap. Átmentem Cortezhez, hogy felkeltsem.
- Jó reggel! Felkelni!- húztam fel a redőnyét. Nem, nem haragszom rá. Igen, eléggé szépet ott hagyott, de ennél van jelentősebb dolog is...
Cortez lassan mozogni kezdett az ágyban én pedig őt néztem...helyes, nagyon helyes. De most megígérem magamnak: Soha nem szeretek belé ennél jobban. Lassan kikelt az ágyból. Egyetlen bokszer és egy szál felső volt rajta, és engem nézett. Fura fejet vághattam mert nevetni kezdett.
- Ööö...lent találkozunk, siess!- szépen kiosontam a szobájából. Egyet elértem, eljön a suliba!:) Én még visszamentem a táskámért. Lianne már beszerezte a cuccokat, de annyira nem volt veszélyes. Mikor lementem Cortez lent volt már. Éppen teát ivott.

 Ne ne ne neee, annyira, annyira jól néz ki. Nem is értem magam, vagyis...hát igen egy kicsit zavarba jöttem, ő pedig csak mosolygott. Később jött Lianne és Daniel is.
-Indulhatunk?-kérdezték. Cortez pedig a szemét forgatta.
- Ezek szerint nem fogtátok fel... Én biztos nem megyek veletek.- szólt gúnyosan. Aztán végi mért.- Hű, jól nézel ki.- vigyorgott rám. 
- Ööö....- zavarban voltam.- Kössz??-mondtam neki eléggé furán.
- Na! Csak induljatok, majd megyek én is.-
- Nem! Cortez vagy mész előttünk, vagy jössz velünk.- mérges hangon méregette Lianne.- És mielőtt indulunk vegyél fel valami más felsőt, nagyon látszanak tetkók a kezeden.- Cortez meg sem mozdult.
-Gyere velünk!- szóltam én is neki bátorítóan.
-Jó! Akkor én ketten megyek Abby-vel-jelentette ki határozottan.
-Rendben...menjetek.-sóhajtott Lianne. De kissé megkönnyebbült egyben:)

*Cortez szemszöge*
Abby-vel elindultunk az iskola felé vezető úton gyalog. Amikor a suli előtti sarkon jártunk valaki a nevem kiáltozta.
-Cortez, Cortez, hé haver!-Hátrafordultam, és Mike állt mögöttem a barátjainkkal. Odajöttek hozzám, és és mindenki pacsit adott.
-Hol hagytad Ariana-t?- kérdezték nevetve, ahogy végignéztek Abby-n.
-Menjünk, oké?- szólt hozzám idegesen, és a vállamra tette a kezét.
-Nehogy elmenj Cortez.-szólt Adam. Mi az isten, most mit csináljak...de mivel nem vagyok Abby-vel, nincs szorosabb kapcsolatunk, inkább Mike-ékkal megyek, igy is döntöttem. Kinek van kedve a sulihoz?! Abby szánakozva nézett rám, majd kezét letéve maga mellé, dühösen elindult rossz irányba.
- Hé kislány, a suli arra van!- mutatta a jó utat meg neki Mike. Abby dühösen visszanézett, és elindult...ennyit a jó benyomásról.

*Abby szemszöge*
...Rendben van...eléggé bénán éreztem magam, hogy ott állok, Cortez barátjai meg engem bámulnak, ezért elmentem. Úgyis bejönnek a suliba...majd.
 Ott sétáltam az iskola előtt. Hűha, óriási suli. Bámultam az épületet, és az embereket. Igazból, csak álltam mint valami...nem tudom mi, és kerestem valakit, hogy kit?, nem tudom. Valakit, aki megmutatja az iskolát, megtanít itt lenni...egy...egy barátot... Véletlen, ahogy forgolódtam nekimentem valakinek. Elég erőteljes lehettem, mert azaz ember óriásit csattant. 
- Bassza meg!-hallottam egy hangot mögülem. Megfordultam a tengelyem körül, és akkor pillantottam meg az "áldozatomat".
Egy barna hajú, fekete ruhás, fültágítós fiú feküdt a földön.../milyen emberek élnek itt New York-ba/
-Úristen, sajnálom!-nyújtottam a kezem, hogy segítsek felállni. Ő megfogta, én pedig felrántottam. A fiú rendbe szedte magát, és mosolyogva nézett rám, egyáltalán nem volt mérges,vagy ilyesmi.

-Semmi,baj, és amúgy hello, Dave vagyok!- megszorítottam a kezét, whááá, végre valaki.
-Abby, Abby vagyok, és most jöttem ide...2. osztály, igen azt hiszem. Nem ismerek itt senkit, vagyis de Cortezt de, ő meg ajj...a lényeg ,hogy egyedül vagyok!- hadartam el a helyzetet gyorsan, Dave pedig értetlenkedve nézett rám. 
-Lassabban, kicsit mondd lassabban...Hogy is mondtad kit ismersz? Cortezt? Mármint Cortez Cortezt?- nézett rám, majd a karomnál fogva egy padhoz vezetett. Nekem valójában már mindegy volt, de legalább volt valaki! Elmeséltem neki mindent, mindent ami csak történt velem az elmúlt hónapokban.- Szóval te most azzal a szemétládával élsz?- nézett rám lesajnálóan, és akkor becsengettek...

~12.rész~

Hello!!

Már vagy ezer éve nem írtunk, de ennek persze oka is van...de most itt az új rész, reméljük tetszeni fog nektek:)))Ez a rész Pannának megy, Boldog szülinapot drága!!!!!! pussz!! LB&NS

A temetés után haza mentünk. Én végigzokogtam az utat, Daniel és Lianne engem vigasztaltak, Mich pedig folyamatosan Cortezt hívogatta...nem sok sikerrel. Rettenetesen nagy volt a feszültség. Bementünk a házba és én úgy ahogy voltam ledőltem a kanapéra. Gondolkoztam mindenen...anyáékon Lianne-éken, a sulin még végül elaludtam.

*Cortez szemszöge*

Egy sötét szobában voltam ketten Ariana-val. Eléggé sajnálom, hogy ott kellett hagynom a temetést...de valami azt súgta, hogy jőjjek el ide.  Talán le szeretném zárni a dolgokat Ariana-val. Vagyis nem, nem szeretném, vagy nem tudom. Ő tett ilyenné amilyen most vagyok, de mégis jó vele lenni. Idehívott hát a temetés közepén zokogva, hogy egy nagyon fontos dolgot mondhasson nekem. Nagyon megijedtem ez miatt, ezért is hagytam ott anyuékat, és Abby-t...Abby, OMG mennyire utálni fog most ezért. Cserben hagytam, mikor ő  ott volt velem.

-Cortez!- nézett rám Ariana. Nem látom őt, csak érzem ahogy odasétál és megfogja a vállam.-Ma amikor sétáltam az utcán egyszerre csak...elsötétüt minden előttem. Odarohantak hozzám az emberek, és egy férfi elvitt a kórházba.

Döbbenten bámultam magam elé. Ezt nem hiszem el. Lehet, hogy valami betegsége van?

*Abby szemszöge*

Kb este 10 óra volt, amikor felkeltem. Daniel ott aludt a lábamnál, Lianne pedig éppen felém jött. 

-Szia szívem!!! Éppen meg akartalak nézni, hogy vagy!- egy pohár vizet adott a kezembe, és leült mellém. Belekortyoltam.

-Én jól vagyok,fogjuk rá, de mi van Cortezzel?- kérdeztem ahogyan letettem a kis asztalra a poharat.

-Semmi, nincs semmi hír. Mich elment, ha egy óra múlva nem talál rá, szólnunk kell a rendőrségnek.-Lianne egészen nyugodtan szólt. Dan-re nézett. Láttam a szemeiben a félelmet, talán fél...hogy Daniel is olyan lesz mint Cortez.

*COrtez szemszöge*

-Mi a baj?- kérdeztem, amikor már látszott, hogy ideges. Megsimítottam a karját.

-Cortez, én...én...-akkora szüneteket hagyott a szavak közt, hogy legszívesebben felpofoztam volna.- Én, terhes vagyok!- megsemmisülten bámultam a sötétbe. Hogy mííí? Mi van? Terhes?

-Mit mondtál?-néztem rá, miközben könny szökött a szemembe, nem, nem a boldogságtól.

Csak ekkor vettem észre, hogy Ariana nincs ott. Kirohantam az utcára. Láttam, ahogy egy padon ül, és zokog. Odaültem hozzá.

-Ariana...-félve néztem felé, halkan, lehet hogy meg sem hallotta.-Ariana-szólítottam még egyszer, magabiztosabban, ő pedig felemelte a fejét.-Biztos...biztos hogy én vagyok az apja?!-hangom megremegett. Egy könnycsepp gurult le az arcomon.

-Ki más lenne?-alig bírt beszélni. Szívem szerint elrohantam volna, de csak nem hagyhatom itt.

*Ariana szemszöge*

Hogy mi? Remélem nem sejt semmi. Lehet túl okosnak hiszi magát, mióta azzal a lánnyal él.  De majd most meglátja. Megszülöm én ezt a gyereket, bárhogy is alakul...és akkor majd végleg nem tud elszakadni tőlem. Jó, természetesen nem csak ő van az életembe, de ezt neki nem kell tudnia. Előveszek a táskámból egy üveg vodkát, és jól meghozom, aztán még egyszer és még egyszer...Amikor már kicsit beleszállt a fejembe az alkohol, Cortez ölébe ültem, tudom,hogy imádja ezt.
-Figyelj, neeem,ne, nemis olyan lényeges máár...nééézd itt...itt vagyunk ketteeeen keetten egyeeeeeedül....-csak nevettem, és szédelegve csókolgatni kezdtem, de ő eltolt.

~11.rész~

Hellokaa!

Ez itt az új rész,nem úgy alakultak a helyzetek, ahogy elképzeltük, szóval majd csak a következő részekben várható az új szereplő! Persze még az, hogy itt oldalt:) új kérdés van! Szavazzatok plíííz! Nah jó, jó olvasást, szép napot:) 

   Pusszanás: Laura&Noémi

*Abby szemszöge*

Valójában,nem szólt senki. Mi is mondtunk volna? Beültünk Mich autójába.

-Hol voltatok?- kérdezett rá újra idegesen, és a visszapillantóból ránk nézett.

-Az orvosnál...-kezdtem, és a hazavezető úton elmeséltem neki, mi is történt. Nem haragudott, egyáltalán nem, hogy szó nélkül elment. Otthon Lianne a kanapén ült, egy szál pizsamában, és telefonált. Amint meglátott minket, letette a telefont, odarohant és átölelt. Engem, és Cortez-t is. Ő hátrált, és felment, én pedig Lianne-nak is elmeséltem, hogy mi is volt.

 Mindannyian tudjuk, most még milyen nehéz idő vár rá, és ránk is.

-Köszönöm!-szólt Lianne- hálás vagyok neked...és Abby! Ma van a...-nem fejezte be. A konyhában tevékenykedő Mich is megállt egy percre, nekem pedig könnybe lábadt a szemem. Kínos csend állt fel. Én pedig halkan, alig hallható hangon zokogtam. Eszméletlen, nincs olyan napom, hogy ne sírjak. Fájt minden. Li odahajolt hozzám, hogy megöleljen,de nem voltam most olyan hangulatban. Egyedül lenni. Ez a legjobb gyógyszer. Eltoltam magamtól, és a szemem törölgetve felmentem a szobámba. Csak egy kis csendre vágytam, mielőtt...nagyon fájt! Az ágyra feküdtem és gondolkoztam. Miért kellett meghalniuk? Miért pont nekik? Mért nem haltam meg én, vagy én is velük? Ma látom őket utoljára. Csak értük volt eddig érdemes élnem, most meg...ahhh...kopogtattak.

_Bejöhetek?-Cortez hangja szűrődött át az ajtón. Lágy, bájos de mégis mély és férfias.

- Gyere!- felültem, és megtöröltem a szemem. Cortez leült mellém, szorosan mellém.

- Ez...ezt neked szeretném adni!-És elővett két láncot a zsebéből.-Ez, olyasmiféle lánc...tudod, szép gesztus ilyenek...- Mondta, és egyet a nyakamba tett, másikat pedig az ő nyakába.

Szép lánc volt, és ami különleges, hogy egybe lehet illeszteni. Csak ültünk némán, majd lassan megsimította a hajam, én pedig arrébb húzódtam.

-Miért vagy ilyen tartózkodó? Nyugi, nem akarok semmi olyat csinálni, ami nem tetszene neked!-rám mosolygott, engem pedig kirázott a hideg.Ezt hogy érti?

Aztán valami az eszébe jutott.-Óh, azért jöttem, hogy szóljak. Fél kettő van.

Ne, ne már ennyi az idő??? Azonnal készülődni kezdtem. Felálltam, és bementem a fürdőbe. Cortez nem ment ki a szobámból. Csak állt és bámészkodott, még akkor is,amikor visszaértem.

-Öhm...nem szeretnék udvariatalankodni, de fel szeretnék öltözni.-mondtam neki, de ő nem mozdult

-Csak nyugodtan!-mosolygott.

-Légyszíves!-tettem hozzá, kicsit idegesen, ő pedig lassan, de tényleg lassan elindult. Megfogtam a gardróbból egy fekete ruhát,és magamra vettem.

Eléggé szép ruha volt. Majd mikor úgy néztem ki mint egy ember, lefelé indultam. Lianne, Mich és Dan ott álltak. Csak Cortez nem volt még ott. 
-Gyerünk.-fújtam ki a levegőt. Nem vártam meg Cortezt. Minek? Annyira jóba nem vagyunk. A nyakamban lévő nyaklánchoz kaptam. Szépen kisétáltunk az ajtón, és mikor már a kocsinál jártunk...
-Várjatok meg baz....-kiabált Cortez utánunk. És akkor, amikor odaért nem szólt semmit. Beültünk az autóba. Csendben utaztunk. A temetőhöz érve, csak néhány autó állt ott. Kollégák, ovonők, tanárnők. Anyáék mindig dolgoztak, egy perc sem jutott másra, éppen ezért nem is voltak barátaink. Lassan sétáltunk a temetőbe. Szellő szállt fák között, nekem pedig potyogtak a könnyeim. Cortez mellettem sétált. Amikor odaértünk a sírhelyre, zokogtam.

Ott volt három koporsó, teteje nyitva, és bennünk az én életem...az egész életem. 
Végül is kb. 40-en lettek. A pap beszédet mondott, én pedig lassan Cortez vállára hajtottam a fejem, ő pedig átkarolt. A fekete ruhás férfi elmondta, mennyire nagyszerű emberek voltak, és hogy még mennyi minden volt nekik hátra. 
Volt egy kis düh bennem Mich-ék felé. De nem utálom őket azért, és csak azért az egy dologért, mert felkaroltak, és ha nincsenek akkor velem, most egy árvaházba kuksolnék. Eljött az a rész, amikor el lehetett köszönni tőlük. Először én. Odasétáltam anyához. Csodaszép volt meg így is. Egy gyönyörű ruha volt rajta, és olyan volt mintha csak aludna...Megfogtam a kezét, megszorítottam, de ő nem szorított vissza. Rettenetesen fura érzés volt. Csak sírtam, majd egy apró puszit adtam az arcára. Ugyan így apánál is. Mikor Aaron-hoz értem...összeestem volna, ha egy apró kicsi gyermek testet egy kicsit koporsóba látok, de nem. Ha most erős vagyok, akkor már semmi nem lehet nehéz. Imádtam őket, ők voltak a mindenem...
Mindenki odament még hozzájuk, majd amikor ereszteni kezdték a sírokat, leguggoltam és csak sírtam. Cortez is lehajol hozzám, de hirtelen csörögni kezdett a telója. Illedelmetlenség, de gyorsan elrohant. Mindenki a fotó fiú felé pillantott. Lianne és Mich is értetlenül néztek felém, de csak zokogva ráztam a fejem. Nem tudom mi lehetett fontosabb, ezzel most eléggé megbántott. Nem hiszem el, hogy csak így itt hagyott, pont így, pont most...

A győztes

Helloka!!!
Üdv mindenkit. Remélem jó hétvégétek volt. Valójában, ma Kihirdetjük a verseny győztesét...szóval a győztes...*dobpergés*...Oszterman Mónika!!! Köszönjünk neki is, és a többi versenyzőnek is a képeket, és egyébként lesz még ilyen, persze ha akarjátok, és köszönjünk, hogy olvastok minket. Holnap lesz új rész, és majd abban meglátjátok az új szereplőt!!
  

      Puszika: Laura&Noémi

U.i.: és van egy nagyon kedves ismerősünk és ez: http://mylifeimlora.blogspot.hu/ F.F itt az ő blogja! Olvassátok:)))))

Hééé!!!!

Héé!!!! nézzétek!!! Egyik osztálytrsunktól kaptuk!!!Annyira rendes!!!! Köszi F. !!!!!!!!!!!! <3