~13.rész~

Sziasztok!
Először is, sajnáljuk hogy ennyit várattuk a kedves olvasóinkat, de most minden olyan fura lett körülöttünk. Változtak a helyzetek. persze nem akartuk, hogy ez kihasson a blogra...de tessék elszúrtuk. Csak annyit még, hogy mostmár probálunk megint sűrűbben új rész hozni, és reméljük azért nem hagytatok fel az olvasással. So nem is zavarunk tovább olvassátok, és osszátok fb-on:) és várjuk a rendszeres olvasókat, és plííííííz komizzatok!
pusszi: LB&NS



*Abby*
Két nap telt el azóta, amióta túléltem életem legszörnyűbb napját. Már egészen kicsi korom óta féltem attól, milyen lesz mikor őket eltemetem...és igen, iszonyatos volt. De most már csak jó jöhet...vagy jobb.:) Ki kecmeregtem az ágyból, és a gardróbhoz léptem. Választottam kettő összeállítást, és nagy nehezen végül kiválasztottam azt a ruhát, amibe elfogathatóan nézek ki a suliba...mert igen ma van az első nap. Átmentem Cortezhez, hogy felkeltsem.
- Jó reggel! Felkelni!- húztam fel a redőnyét. Nem, nem haragszom rá. Igen, eléggé szépet ott hagyott, de ennél van jelentősebb dolog is...
Cortez lassan mozogni kezdett az ágyban én pedig őt néztem...helyes, nagyon helyes. De most megígérem magamnak: Soha nem szeretek belé ennél jobban. Lassan kikelt az ágyból. Egyetlen bokszer és egy szál felső volt rajta, és engem nézett. Fura fejet vághattam mert nevetni kezdett.
- Ööö...lent találkozunk, siess!- szépen kiosontam a szobájából. Egyet elértem, eljön a suliba!:) Én még visszamentem a táskámért. Lianne már beszerezte a cuccokat, de annyira nem volt veszélyes. Mikor lementem Cortez lent volt már. Éppen teát ivott.

 Ne ne ne neee, annyira, annyira jól néz ki. Nem is értem magam, vagyis...hát igen egy kicsit zavarba jöttem, ő pedig csak mosolygott. Később jött Lianne és Daniel is.
-Indulhatunk?-kérdezték. Cortez pedig a szemét forgatta.
- Ezek szerint nem fogtátok fel... Én biztos nem megyek veletek.- szólt gúnyosan. Aztán végi mért.- Hű, jól nézel ki.- vigyorgott rám. 
- Ööö....- zavarban voltam.- Kössz??-mondtam neki eléggé furán.
- Na! Csak induljatok, majd megyek én is.-
- Nem! Cortez vagy mész előttünk, vagy jössz velünk.- mérges hangon méregette Lianne.- És mielőtt indulunk vegyél fel valami más felsőt, nagyon látszanak tetkók a kezeden.- Cortez meg sem mozdult.
-Gyere velünk!- szóltam én is neki bátorítóan.
-Jó! Akkor én ketten megyek Abby-vel-jelentette ki határozottan.
-Rendben...menjetek.-sóhajtott Lianne. De kissé megkönnyebbült egyben:)

*Cortez szemszöge*
Abby-vel elindultunk az iskola felé vezető úton gyalog. Amikor a suli előtti sarkon jártunk valaki a nevem kiáltozta.
-Cortez, Cortez, hé haver!-Hátrafordultam, és Mike állt mögöttem a barátjainkkal. Odajöttek hozzám, és és mindenki pacsit adott.
-Hol hagytad Ariana-t?- kérdezték nevetve, ahogy végignéztek Abby-n.
-Menjünk, oké?- szólt hozzám idegesen, és a vállamra tette a kezét.
-Nehogy elmenj Cortez.-szólt Adam. Mi az isten, most mit csináljak...de mivel nem vagyok Abby-vel, nincs szorosabb kapcsolatunk, inkább Mike-ékkal megyek, igy is döntöttem. Kinek van kedve a sulihoz?! Abby szánakozva nézett rám, majd kezét letéve maga mellé, dühösen elindult rossz irányba.
- Hé kislány, a suli arra van!- mutatta a jó utat meg neki Mike. Abby dühösen visszanézett, és elindult...ennyit a jó benyomásról.

*Abby szemszöge*
...Rendben van...eléggé bénán éreztem magam, hogy ott állok, Cortez barátjai meg engem bámulnak, ezért elmentem. Úgyis bejönnek a suliba...majd.
 Ott sétáltam az iskola előtt. Hűha, óriási suli. Bámultam az épületet, és az embereket. Igazból, csak álltam mint valami...nem tudom mi, és kerestem valakit, hogy kit?, nem tudom. Valakit, aki megmutatja az iskolát, megtanít itt lenni...egy...egy barátot... Véletlen, ahogy forgolódtam nekimentem valakinek. Elég erőteljes lehettem, mert azaz ember óriásit csattant. 
- Bassza meg!-hallottam egy hangot mögülem. Megfordultam a tengelyem körül, és akkor pillantottam meg az "áldozatomat".
Egy barna hajú, fekete ruhás, fültágítós fiú feküdt a földön.../milyen emberek élnek itt New York-ba/
-Úristen, sajnálom!-nyújtottam a kezem, hogy segítsek felállni. Ő megfogta, én pedig felrántottam. A fiú rendbe szedte magát, és mosolyogva nézett rám, egyáltalán nem volt mérges,vagy ilyesmi.

-Semmi,baj, és amúgy hello, Dave vagyok!- megszorítottam a kezét, whááá, végre valaki.
-Abby, Abby vagyok, és most jöttem ide...2. osztály, igen azt hiszem. Nem ismerek itt senkit, vagyis de Cortezt de, ő meg ajj...a lényeg ,hogy egyedül vagyok!- hadartam el a helyzetet gyorsan, Dave pedig értetlenkedve nézett rám. 
-Lassabban, kicsit mondd lassabban...Hogy is mondtad kit ismersz? Cortezt? Mármint Cortez Cortezt?- nézett rám, majd a karomnál fogva egy padhoz vezetett. Nekem valójában már mindegy volt, de legalább volt valaki! Elmeséltem neki mindent, mindent ami csak történt velem az elmúlt hónapokban.- Szóval te most azzal a szemétládával élsz?- nézett rám lesajnálóan, és akkor becsengettek...