~22. rész~

Hello!

Megígértük, behozzuk a lemaradást, így ma is itt van egy rész, hmm szerintünk olyan átlagos hosszúságú rész lett:)) Jó olvasást Puszi: NS&LB

Nagyon féltem. Mi lesz ha megtörténik.
 Cortez rálépett a gázra.
-Cortez, a jó ég áldjon meg, lassíts, lassíts már!- egy fokkal lassabban ment, de nem volt elég. Kb 10 perce utaztunk de a kezem nagyon izzadt. 
-Mondd már meg...hová megyünk!-kérleltem.
-El...messzire.
-És Lianne-ék? És...és Dan? Velük mi lesz? Mondj már valamit!- üvöltöttem. Igazából attól féltem, hogy velem is az lesz...ami a családommal.
Már régóta mentünk az autópályán. Egészen nyugtató volt ahogy Cortez dudorászott, és az ujjaival dobolt a kormányon. Néha el is felejtettem, hová megyünk, csak az aktuális dallamra  figyeltem, de amikor eszembe jutott, sírva tudtam volna fakadni.Mindent, tényleg mindent ott hagytunk, csak ketten voltunk, ő meg én. Ez mégsem volt olyan szép és jó, amilyennek lenni kellett volna. Sokszor vágytam erre, hogy csak mi ketten ,ahol senki nem ismer minket. Na ezt nem így képzeltem el. Most minden más volt. Csak ne most és ne így történt volna...
Nem sokkal később nyitottam ki a szemem. Már sötét volt, vagy csak a szobában, ahol voltam nem égett a lámpa. Felültem a kanapén és próbáltam szétnézni, de nem sokat láttam.
-Cortez?- szóltam amikor valaki lehuppant mellém, majd átölelte a vállam.
-Nyugi, itt vagyok. Chicagóba vagyunk, a nyaralónkba.-húzott magához.
- Nem, nem jó ez így..Lianne-ék... a suli..a sulival mi lesz??
-Csak egy kicsit maradunk aztán...
-Aztán?- álltam fel, és bár ismeretlen helyen voltam, egészen gyorsan megtaláltam egy lámpa kapcsolót. Hunyorogva néztem szét, de Cortez azonnal leoltotta. 
-Nem kell ,hogy az egész szomszédság tudja, hogy itt vagyunk.-suttogta, majd megölelt.
-És a kocsi?

-Máshol parkoltam le. Nyugi édes, nem lesz semmi baj.. az utolsó szavakat már suttogva mondta ki, ahogy egyre közelebb jött hozzám. A nyakamat kezdte csókolgatni és egyre lejjebb haladt. Megnyugtató volt.
-Hé Cortez nyugi, ne most! Fáradt vagyok.- mosolyogtam rá azt hiszem ma először.
-Jó, aludj akkor.- fektetett le az ágyra, és megpuszilta a homlokom. Rám terített egy takarót, és felállt.
-Várj! Nem maradsz itt velem?- ültem fel mire leült mellém.
-Nem férnénk el ketten.
 Felhúztam a lábam, ő pedig a kanapé másik végébe húzódott. Feltérdeltem és megcsókoltam. A csók nem volt átlagos. Szenvedélyesre, és hosszúra sikeredett. 
-Még nem...állok készen!-szakítottam meg.-Inkább aludj máshol kérlek. 
Csak felállt, és elsétált. Lehet, hogy megsértődött. Nem tudom, de egyszerűen még...még ne most! És ne ebben a helyzetben.
 Csak feküdtem a sötétben, és nem tudtam elaludni. amíg azzal foglalkoztam, hogy mi történt, hogy az, ami kezdett rendbe állni körülöttünk egy perc alatt tönkre ment..na és az álom? Nem lehet véletlen, annyira élethű volt, aztán meg is történt, és ez annyira...annyira furcsa. Fájt a fejem már az egésztől, ezért kimentem vízért és visszajöttem. Aludnom kellett, ezért kb 15 perc forgolódás után elaludtam.