~24. rész~

Hello!
Oké, most volt idő írnunk, szóval tessék:) Öhm igen, új külső. Az előző miatt kaptunk egy-két negatív kritikát, így...reméljük azért tetszeni fog. Kérlek titeket, hogy komizzatok és a végén szavazzatok! 
Szeretünk titeket: LB&NS







Szóval. Most próbálom összeszedni, mi is történt velem ebben a két hónapban. A szüleim meghaltak, a testvérem is. Árva lettem. Egy új család, ami sosem pótólhatja a régit. Új barátok, új iskola új szerelem...és ez kezdett szép lenni. Aztán, egy perc alatt, egy buli alatt minden tönkrement. Minden. Az otthonomtól távol egy dolog volt biztos; Cortez. Ő meg most még a nevét sem tudja a drogtól. Én pedig ott feküdtem Cortezzel /meztelenül/ egy ágyban, mikor Lianneék megjelentek!!!

Cortezt Michael egy rántással leszedte mellőlem, majd kivezette a szobából. Ők azóta is veszekednek, én pedig egyedül lettem hagyva az álmaimmal. Az egyetlen jó az egészben, hogy a legutóbbi álom, nem volt valós.

Nem, ennyi szenvedés már elég volt. Felálltam az ágyról, és a polchoz sétáltam. Levettem egy fotót, ami egy gyönyörű keretbe volt. A család volt rajta. Bőgni kezdtem, és a kép kicsusszant a kezemből, a földre érve apró szilánkokra húllot. Leguggoltam, és a legnagyobbat felvettem. A fürdőbe léptem, majd bezártam magam után az ajtót. háttal álltam neki, és egyszer csak kitört belőlem a zokogás, és csak fokozódott. Sorba jutottak eszembe az emlékek. 

"Ti most akkor jártok?"

         "Abby leszel a barátnőm?"

"Sajnálom hölgyem, részvétem..."

Fájt, rettenetesen fájt. Nem bírtam tovább. ránéztem a kezemben tartott üvegre, és csak csináltam, amit úgy éreztem, meg kell tenni.Átgondoltam még egyszer. Az életem romokban, senki sem foglalkozik velem...Igen, érdemes. Felszisszentem, de nem baj, most fáj, aztán már nem fog. ami megtörtént különben is sakkal rosszabb volt. vért láttam magam körül. Egyszerre elsötétült minden, és a fájdalom is enyhülni kezdett...

*Cortez szemszöge*

Ó, ezeknek is ilyenkor kell jönniük. Azt se tudom miről beszélnek.

-Nem kell engem kioktatni, tudom kit csinálok. De...Abby? Abby hol van???

-biztos a szobában van, elvileg ezt hárman kell megbeszélnünk, és amit vele tettél, hogy mered csak így letámadni?

-Maradjatok már a hülyeségekkel.-szóltam és futni kezdtem a folyosón, nem volt a szobában.

-Basszameg, nincs itt.- szóltam mikor mögöttem volt a csodás család.

-A fürdőt nézted?- kérdezte apu.

Ezúttal hárman indultunk. Nagyon féltem, mert ha Abby elment a házból, esély arra hogy megtaláljuk ebbe a városba...kizárt.
-Abby, Abby! Ott vagy?-mindhárman idegesek voltunk, de nagyon.-Abby nyisd ki ha ott vagy.-kiabáltam a fürdő ajtajának támaszkodva. Be nem tudtunk menni, mert nem nyílt ki az ajtó. Nem tudom mit csinálhat ott bent, mert amiket most átélt...és nem mondtam neki, hogy sajnálom a reggeli vitát. Apu egy erős mozdulattal nekifutott az ajtónak,de semmi. Még egyszer, majd még egyszer, aztán én is segítettem.. Az előbbi vitánkkal már senki sem törődött. Az ajtó nagy nehezen kivágódott. Apa és én egy kicsit előre lendültünk, de nem estünk el.
A látvány kijózanító volt. Abby ott feküdt eszméletlenül, körülötte minden vér. A kezében észrevettem egy szilánkot. Ne, miért tette ezt? Miért? Szemem sarkából egy könnycsepp gurult ki, aztán sírni kezdtem.
-Abby, Abby! Kérlek! Kérlek mondj valamit! Kelj fel!- zokogva feküdtem a mozdulatlan testére. A sírásban közrejátszott a drog is, de már kezdett elmúlni a hatása...így kezdett tudatosulni bennem, mi is történt. Semmi sem érdekelt, csak Abb, az én kicsi Abbym, aki miattam van itt. Mellette egy jegyzetfüzet, nem tudom mi lett volna a célja vele, de nem is akartam. Kizártam a külvilágot, nem hallgattam anyu hisztérikus rohamát, aput, ahogy a mentősökkel telefonál. Kisöpörtem a haját az arcából,és megcsókoltam, bár ő nem csókolt vissza...
 Annyira rossz érzés volt. Nem volt lehetőség bocsánatot kérni, nem volt lehetőség megölelni, megcsókolni úgy, hogy ő is viszonozza. Arra sem volt lehetőség, hogy egyszerűen a szemébe nézzek mosolyogjak, majd azt mondjam: "SZERETLEK"...