~9.rész~

Hello!!!
Annyi,hogy a verseny még folyik, szóval nyugodtan küldhettek még képet, mert még nincs meg a győztes! Várjuk a további feliratkozókat a blognál, és a megosztásokat! Ennyit tegyetek meg kérlek. Örülünk viszont a jó visszajelzéseknek. Hideg az idő. Kis úgyse nagyon mentek. Üljetek le és olvasatok!!! Persze blogot..a miénket...jó neeem csak szórakozunk de amúgy tényleg..jó túl sok a duma. Jó olvasást ;) És ezt a részt egy osztálytársunknak küldjük, hogy ne legyen már...huuuu ő tudja milyen!

*Abby szemszöge*
Berohantam Cortez szobájába, ő pedig az ágyához dőlve ült  földön és...és sírt!? Teljesen meglepett, hogy egy ilyen Hűűdeerősvagyok fiú erre is képes. Könnyes szemmel nézett rám, majd a földre kiszórt drogra. (!!!) Hogy mi? Mit csinált? Nem értettem a viselkedését. Közelebb léptem, leültem az ágyára ő meg a szemével követett.
-Mit...mit tettél?- utaltam a lábam alatt heverő drogra.
- Vége Abby...nem tudom. És bocsájts meg!-Szólt alig hallhatóan, de nekem mégis olyan volt mintha ezer hangszóróból szólna. Csak ültem, és valóban megsajnáltam őt, de amit ma tett, tanácstalan voltam.
- Menjünk el az orvoshoz!-állt fel.
- Most!?- vágtam elég érthetetlen arcot, de ő mintha meg sem hallotta volna.Lianne-ék már aludtak, ezért úgy döntöttem, nem keltjük fel őket. Ketten indultunk el. Mivel Cortez nem volt olyan állapotban, hogy vezessen, a legközelebbi kórház pedig csak pár utca saroknyira volt, gyalog indultunk. Az út némán telt. Csupán az autók zúgását és a lépteinket lehetett hallani. Én egy barna pulcsiban sétáltam, Cortez pedig csak egy szál rövid ujjúban botorkált mellettem.Láttam rajta, hogy ideges. Amikor beértünk, odamentünk a recepcióhoz, és útba igazítást kaptunk. Nem volta sokat, mivel már kb. 10 óra volt. Pár perccel később szólítottak.
- Gyere be velem.- nézett rám Cortez még mindig könnyes szemmel. Felálltam vele együtt. De hol van ilyenkor a barátnője? Gondolataimat  az orvos hangja szakította félbe.
- Jó estét.- köszöntem
-Sziasztok!- szemlélt minket aggódva az orvos- Cortez, igaz?- nyújtotta a kezét az orvos, de Cortez nem fogta meg. Látszott rajta hogy nem érzi magát valami fényesen. Belém kapaszkodva állt. Miért? Miért tetszik nekem egy drogos?- Jól érzed magad?- Kérdezett még egyszer az orvos Cortez felé, aki már nem is bírt állni a saját lábán, erét leült.
- Nem...nem- válaszolt. Tehetetlenül, aggódva néztem rá, aztán az orvosra.
- Kérem mondd meg mi a probléma, mert így nem tudunk segíteni.- szólt,Cortez pedig a zsebébe nyúlva kivett egy kis csomag drogot, és az asztalra dobta. Az orvos csodálkozva figyelt, megfogta a kis tasakot és szemüvegét felvéve nézegette a tartalmát.
 Kiküldött engem.

Leültem a váró terembe. Miért teszem én meg mindezt? Becsapott, azt mondta leszokik...Kínzott az idegesség, és a kétes érzések. Nem hiszem el, mikor jön már ki. Csak vártam és vártam, türelmetlenül, egyre idegesebben, de nem nyílt ki az a rohadt ajtó. Lehajtottam a fejem és gondolkoztam. Rajtam kívül még egy férfi ült..sőt inkább aludt már a folyosón. Én is az elalvás szélén álltam, nemem már majdnem lecsukódott, de nem bírtam elaludni az izgalomtól. Egyszer csak ajtó csapódást hallottam. Cortez jött ki, mögötte az orvos. Kezet fogtak.
- Akkor csütörtök! Viszlát!- mondta.
- Gyere-fogta meg a kezem Cortez, de én kirántottam a szorításából. Miért...miért néz egyáltalán csak rám, ha barátnője van? Először furán nézett, majd csak megrántotta a vállát, majd elindult.
- Na!!! Mondd már meg mi van!- idegeskedtem, de ő azért sem szólt. Amikor kiértünk a friss levegőre maga felé fordított.
- Abby...- nézett rám szomorú szemekkel, amitől sírni tudtam volna.- A doktorúr most adott valami gyógyszer, amitől jobban lettem...de viszont az van,hogy...