~12.rész~

Hello!!

Már vagy ezer éve nem írtunk, de ennek persze oka is van...de most itt az új rész, reméljük tetszeni fog nektek:)))Ez a rész Pannának megy, Boldog szülinapot drága!!!!!! pussz!! LB&NS

A temetés után haza mentünk. Én végigzokogtam az utat, Daniel és Lianne engem vigasztaltak, Mich pedig folyamatosan Cortezt hívogatta...nem sok sikerrel. Rettenetesen nagy volt a feszültség. Bementünk a házba és én úgy ahogy voltam ledőltem a kanapéra. Gondolkoztam mindenen...anyáékon Lianne-éken, a sulin még végül elaludtam.

*Cortez szemszöge*

Egy sötét szobában voltam ketten Ariana-val. Eléggé sajnálom, hogy ott kellett hagynom a temetést...de valami azt súgta, hogy jőjjek el ide.  Talán le szeretném zárni a dolgokat Ariana-val. Vagyis nem, nem szeretném, vagy nem tudom. Ő tett ilyenné amilyen most vagyok, de mégis jó vele lenni. Idehívott hát a temetés közepén zokogva, hogy egy nagyon fontos dolgot mondhasson nekem. Nagyon megijedtem ez miatt, ezért is hagytam ott anyuékat, és Abby-t...Abby, OMG mennyire utálni fog most ezért. Cserben hagytam, mikor ő  ott volt velem.

-Cortez!- nézett rám Ariana. Nem látom őt, csak érzem ahogy odasétál és megfogja a vállam.-Ma amikor sétáltam az utcán egyszerre csak...elsötétüt minden előttem. Odarohantak hozzám az emberek, és egy férfi elvitt a kórházba.

Döbbenten bámultam magam elé. Ezt nem hiszem el. Lehet, hogy valami betegsége van?

*Abby szemszöge*

Kb este 10 óra volt, amikor felkeltem. Daniel ott aludt a lábamnál, Lianne pedig éppen felém jött. 

-Szia szívem!!! Éppen meg akartalak nézni, hogy vagy!- egy pohár vizet adott a kezembe, és leült mellém. Belekortyoltam.

-Én jól vagyok,fogjuk rá, de mi van Cortezzel?- kérdeztem ahogyan letettem a kis asztalra a poharat.

-Semmi, nincs semmi hír. Mich elment, ha egy óra múlva nem talál rá, szólnunk kell a rendőrségnek.-Lianne egészen nyugodtan szólt. Dan-re nézett. Láttam a szemeiben a félelmet, talán fél...hogy Daniel is olyan lesz mint Cortez.

*COrtez szemszöge*

-Mi a baj?- kérdeztem, amikor már látszott, hogy ideges. Megsimítottam a karját.

-Cortez, én...én...-akkora szüneteket hagyott a szavak közt, hogy legszívesebben felpofoztam volna.- Én, terhes vagyok!- megsemmisülten bámultam a sötétbe. Hogy mííí? Mi van? Terhes?

-Mit mondtál?-néztem rá, miközben könny szökött a szemembe, nem, nem a boldogságtól.

Csak ekkor vettem észre, hogy Ariana nincs ott. Kirohantam az utcára. Láttam, ahogy egy padon ül, és zokog. Odaültem hozzá.

-Ariana...-félve néztem felé, halkan, lehet hogy meg sem hallotta.-Ariana-szólítottam még egyszer, magabiztosabban, ő pedig felemelte a fejét.-Biztos...biztos hogy én vagyok az apja?!-hangom megremegett. Egy könnycsepp gurult le az arcomon.

-Ki más lenne?-alig bírt beszélni. Szívem szerint elrohantam volna, de csak nem hagyhatom itt.

*Ariana szemszöge*

Hogy mi? Remélem nem sejt semmi. Lehet túl okosnak hiszi magát, mióta azzal a lánnyal él.  De majd most meglátja. Megszülöm én ezt a gyereket, bárhogy is alakul...és akkor majd végleg nem tud elszakadni tőlem. Jó, természetesen nem csak ő van az életembe, de ezt neki nem kell tudnia. Előveszek a táskámból egy üveg vodkát, és jól meghozom, aztán még egyszer és még egyszer...Amikor már kicsit beleszállt a fejembe az alkohol, Cortez ölébe ültem, tudom,hogy imádja ezt.
-Figyelj, neeem,ne, nemis olyan lényeges máár...nééézd itt...itt vagyunk ketteeeen keetten egyeeeeeedül....-csak nevettem, és szédelegve csókolgatni kezdtem, de ő eltolt.

~11.rész~

Hellokaa!

Ez itt az új rész,nem úgy alakultak a helyzetek, ahogy elképzeltük, szóval majd csak a következő részekben várható az új szereplő! Persze még az, hogy itt oldalt:) új kérdés van! Szavazzatok plíííz! Nah jó, jó olvasást, szép napot:) 

   Pusszanás: Laura&Noémi

*Abby szemszöge*

Valójában,nem szólt senki. Mi is mondtunk volna? Beültünk Mich autójába.

-Hol voltatok?- kérdezett rá újra idegesen, és a visszapillantóból ránk nézett.

-Az orvosnál...-kezdtem, és a hazavezető úton elmeséltem neki, mi is történt. Nem haragudott, egyáltalán nem, hogy szó nélkül elment. Otthon Lianne a kanapén ült, egy szál pizsamában, és telefonált. Amint meglátott minket, letette a telefont, odarohant és átölelt. Engem, és Cortez-t is. Ő hátrált, és felment, én pedig Lianne-nak is elmeséltem, hogy mi is volt.

 Mindannyian tudjuk, most még milyen nehéz idő vár rá, és ránk is.

-Köszönöm!-szólt Lianne- hálás vagyok neked...és Abby! Ma van a...-nem fejezte be. A konyhában tevékenykedő Mich is megállt egy percre, nekem pedig könnybe lábadt a szemem. Kínos csend állt fel. Én pedig halkan, alig hallható hangon zokogtam. Eszméletlen, nincs olyan napom, hogy ne sírjak. Fájt minden. Li odahajolt hozzám, hogy megöleljen,de nem voltam most olyan hangulatban. Egyedül lenni. Ez a legjobb gyógyszer. Eltoltam magamtól, és a szemem törölgetve felmentem a szobámba. Csak egy kis csendre vágytam, mielőtt...nagyon fájt! Az ágyra feküdtem és gondolkoztam. Miért kellett meghalniuk? Miért pont nekik? Mért nem haltam meg én, vagy én is velük? Ma látom őket utoljára. Csak értük volt eddig érdemes élnem, most meg...ahhh...kopogtattak.

_Bejöhetek?-Cortez hangja szűrődött át az ajtón. Lágy, bájos de mégis mély és férfias.

- Gyere!- felültem, és megtöröltem a szemem. Cortez leült mellém, szorosan mellém.

- Ez...ezt neked szeretném adni!-És elővett két láncot a zsebéből.-Ez, olyasmiféle lánc...tudod, szép gesztus ilyenek...- Mondta, és egyet a nyakamba tett, másikat pedig az ő nyakába.

Szép lánc volt, és ami különleges, hogy egybe lehet illeszteni. Csak ültünk némán, majd lassan megsimította a hajam, én pedig arrébb húzódtam.

-Miért vagy ilyen tartózkodó? Nyugi, nem akarok semmi olyat csinálni, ami nem tetszene neked!-rám mosolygott, engem pedig kirázott a hideg.Ezt hogy érti?

Aztán valami az eszébe jutott.-Óh, azért jöttem, hogy szóljak. Fél kettő van.

Ne, ne már ennyi az idő??? Azonnal készülődni kezdtem. Felálltam, és bementem a fürdőbe. Cortez nem ment ki a szobámból. Csak állt és bámészkodott, még akkor is,amikor visszaértem.

-Öhm...nem szeretnék udvariatalankodni, de fel szeretnék öltözni.-mondtam neki, de ő nem mozdult

-Csak nyugodtan!-mosolygott.

-Légyszíves!-tettem hozzá, kicsit idegesen, ő pedig lassan, de tényleg lassan elindult. Megfogtam a gardróbból egy fekete ruhát,és magamra vettem.

Eléggé szép ruha volt. Majd mikor úgy néztem ki mint egy ember, lefelé indultam. Lianne, Mich és Dan ott álltak. Csak Cortez nem volt még ott. 
-Gyerünk.-fújtam ki a levegőt. Nem vártam meg Cortezt. Minek? Annyira jóba nem vagyunk. A nyakamban lévő nyaklánchoz kaptam. Szépen kisétáltunk az ajtón, és mikor már a kocsinál jártunk...
-Várjatok meg baz....-kiabált Cortez utánunk. És akkor, amikor odaért nem szólt semmit. Beültünk az autóba. Csendben utaztunk. A temetőhöz érve, csak néhány autó állt ott. Kollégák, ovonők, tanárnők. Anyáék mindig dolgoztak, egy perc sem jutott másra, éppen ezért nem is voltak barátaink. Lassan sétáltunk a temetőbe. Szellő szállt fák között, nekem pedig potyogtak a könnyeim. Cortez mellettem sétált. Amikor odaértünk a sírhelyre, zokogtam.

Ott volt három koporsó, teteje nyitva, és bennünk az én életem...az egész életem. 
Végül is kb. 40-en lettek. A pap beszédet mondott, én pedig lassan Cortez vállára hajtottam a fejem, ő pedig átkarolt. A fekete ruhás férfi elmondta, mennyire nagyszerű emberek voltak, és hogy még mennyi minden volt nekik hátra. 
Volt egy kis düh bennem Mich-ék felé. De nem utálom őket azért, és csak azért az egy dologért, mert felkaroltak, és ha nincsenek akkor velem, most egy árvaházba kuksolnék. Eljött az a rész, amikor el lehetett köszönni tőlük. Először én. Odasétáltam anyához. Csodaszép volt meg így is. Egy gyönyörű ruha volt rajta, és olyan volt mintha csak aludna...Megfogtam a kezét, megszorítottam, de ő nem szorított vissza. Rettenetesen fura érzés volt. Csak sírtam, majd egy apró puszit adtam az arcára. Ugyan így apánál is. Mikor Aaron-hoz értem...összeestem volna, ha egy apró kicsi gyermek testet egy kicsit koporsóba látok, de nem. Ha most erős vagyok, akkor már semmi nem lehet nehéz. Imádtam őket, ők voltak a mindenem...
Mindenki odament még hozzájuk, majd amikor ereszteni kezdték a sírokat, leguggoltam és csak sírtam. Cortez is lehajol hozzám, de hirtelen csörögni kezdett a telója. Illedelmetlenség, de gyorsan elrohant. Mindenki a fotó fiú felé pillantott. Lianne és Mich is értetlenül néztek felém, de csak zokogva ráztam a fejem. Nem tudom mi lehetett fontosabb, ezzel most eléggé megbántott. Nem hiszem el, hogy csak így itt hagyott, pont így, pont most...

A győztes

Helloka!!!
Üdv mindenkit. Remélem jó hétvégétek volt. Valójában, ma Kihirdetjük a verseny győztesét...szóval a győztes...*dobpergés*...Oszterman Mónika!!! Köszönjünk neki is, és a többi versenyzőnek is a képeket, és egyébként lesz még ilyen, persze ha akarjátok, és köszönjünk, hogy olvastok minket. Holnap lesz új rész, és majd abban meglátjátok az új szereplőt!!
  

      Puszika: Laura&Noémi

U.i.: és van egy nagyon kedves ismerősünk és ez: http://mylifeimlora.blogspot.hu/ F.F itt az ő blogja! Olvassátok:)))))

Hééé!!!!

Héé!!!! nézzétek!!! Egyik osztálytrsunktól kaptuk!!!Annyira rendes!!!! Köszi F. !!!!!!!!!!!! <3

~10. rész~

OMG!!!

Már régen túlléptük az 1000 látogatót...és wow ez csodás! Ami azt illeti, ez a 10.rész, és még annyit, hogy a verseny megy. Nagy nehezen kiválasztottunk most 1 fiú és egy lány képet és ha egy kicsit jobbra kuksolsz --------->

akkor ott megy egy szavazás! Szóval ha elolvastátok mindenképp szavazzatok!! Pusszancs..és amúgy ez a valentín napi ajándék mindenki számára:)    (És lehet még várni akár holnapra is még egy részt mert lesérültem, szóval el nem tudok szaladni from: Noémi)

Jó olvasást!! Laura&Noémi

Ui.: még annyi, hogy kicsit furcsa lett ez a rész...a reggelből átugrik a tegnap estébe:)

"Egy  hosszú folyosón sétálok, az egyik falon van egy kép. Egy fiút ábrázol. Nézem, bár a sötétségben nem sokat látok Majd észreveszek egy ablakot. Odarohanok, ki szeretnék nézni de ekkor valami eszméletlen édes hang szólogat hátulról: Abby,Abby, Abby..."

-Abby...Ébredj fel-kinyitottam a szemem, és rájöttem, mindezt álmodtam. Cortez teljesen közel hajolva hozzám, kisöpörte a hajat az arcomból, és mosolyogva nézett. Hol vagyunk?! Felültem, szétnéztem , egy parkban találtam magam..khm Cortezzel.
-Abby nem emlékszel? A kórházba voltunk tegnap este, aztán utána ide jöttünk.-szólt kedvesen, még mindig közel hajolva. Felültem, eltoltam magam a vállától, és minden eszembe jutott természetesen...

- Na szóval, az van, hogy elvonóra kell járnom minden egyes csütörtökön-mondta ki nehezen majd sóhajtott egy óriásit
-Ajj Cortez...annyira sajnálom. De ha akarod segíthetek neked...
-Nem, nem kösz.- szakított félbe és szemeit levette az enyémekről.-Ariana-nak nem szabad megtudnia mert...-lehajtotta a fejét, és hosszan kifújta a levegőt- Gyere menjünk sétálni.- húzott maga után én pedig elindultam.
-De miért nem?
-Mert...mert akkor szakít velem.-Áhh szóval Ariana meg is fenyegette...Nem szóltam semmit, mivel nem tudtam mit mondhatnék erre.
- Jó mindegy, hagyjuk- mondta és éreztem a fájdalmat a hangjába. Majdnem elsírtam magam, amikor ránéztem...annyira gondterhelt. 
Néma csend...
-Bízom benne, hogy sikerül.-törtem meg a némaságot és egy halvány mosoly suhant át az arcán.
-Abby?!
-Hmm?-néztem rá.
-Mi lenne velem ha te nem lennél.- mélyen a szemeibe néztem. Ahw...annyira szépek a szemei...- Még mindig otthon drogoznák-Közelebb hajolt és egy édes puszit nyomott a homlokomra.
-Ne!- toltam el magamtól hirtelen. Furán nézett rám, aztán azt hiszem megértette, hogy barátnője van és én pedig nem akarom ezt...így.
-Jól van...csak. Ajj Abb, nem bírok ellenállni- mosolygott. Bár sötét volt már, a lámpa fényébe mégis kivettem ezt az édes mosolyt...

És aztán itt keltünk fel. Mosolyogva néztem őt, aztán a parkot.
-Csodás ez a hely!-szólaltam  meg 
-Igen az...de most...minden annyira megváltozott, amióta itt vagy. Te nem, érzed?-szólt majd közelebb hajolt, én pedig kínosan felnevettem
- Persze hogy megváltozott. Hiszen te is jól tudod miért vagyok itt. Héé Istenem, elfelejtettem, ma van a...-Futni kezdtem, de ennél a a szónál megálltam. 
-Várj meg...elkísérlek!- majd kezét a vállamra téve sétáltunk haza felé.
*Lianne*
Mikor felkeltem a mellettem lévő helyre pillantottam. Ott feküdt mellettem...ott volt Mich, és aludt. Nem volt mostanság idő aludni, rengeteg megrázkódtatás volt mostanában. Lassan kimásztam az ágyból, úgy, hogy fel ne keltsem.
-Héé! Hová sietsz annyira ,hogy már köszönni sem köszönsz.-Szólt utánam, én pedig vissza mentem és egy csókot adott nekem.

-Megyek, csinálok teát! Te is kérsz?- csak bólintott, én pedig kiléptem a hálóból, és a konyha felé vettem az irányt. Bekapcsoltam a vízforralót, és előszedtem egy kis tea füvet 

Gondoltam viszek fel egy kis teát a srácoknak is. Két bögrével a kezembe indultam fel. Nagy nehezen kinyitottam Abby ajtaját. Abby ágya ugyanúgy állt mint tegnap este, és üres volt!!! Megijedtem. Már ő is a lányom, egy anyának pedig rögtön a legrosszabbak jutnak az eszébe, mi van ha...
Gyorsan letettem a bögrét és Danielhez is benéztem. Hátha Abb ott aludt, de nem. Cortez-hez léptem, de legnagyobb megdöbbenésemre ott sem volt senki. Megnyugodtam mert ha Abby és Cortez együtt vannak Cortez kevesebb hülyeséget csinál...DE Belerángathatja Abby-t bármibe.Mért van ott egy DE???
 Tehetetlen voltam...Mi van ha valakinek baja esett? Hol alkudhattak? Megőrjített a kíváncsiság és az aggodalom.Egyszer csak Mich termett mögöttem, mikor észrevette, hogy aggódóm szembefordított magával.
-Többiek?-kérdezett furán...mintha én bármit is tudnák.-Ne félj...lehet csak sétálnak.- szólt amikor észrevette ,hogy én sem tudok többet.
- Mégis hol vannak?- kérdeztem aggódva.
*Michael*
Csak azon járt az eszem, hol lehetnek. Nem is gondolkodtam csak felugrottam és elszaladtam a gardróbhoz. Kikaptam egy felsőt és egy melegítőt és kiszaladva bepattantam a kocsiba. Mi van ha Cortez azt szeretné Abby-vel, hogy olyan legyen mint ő? Na azt nem engedem, elég ha egy embernél voltunk túl engedékenyek, és tudom, hogy most, a baleset után Abby belemenne. Vajon hol lehetnek? Csak hagytam el sorba az utca sarkokat, de semmi. Egy park mellett mentem el. Abby tegnap lila felsőbe volt...Cortez pedig feketébe. Biztos nem volt idejük átöltözni...várjunk csak! Az ott egy lány lila pólóban, és egy fiú sétál mellette. Eszméletlenül hirtelen fékeztem, ott ahol voltam és kiugrottam a kocsiból. Odaszaladtam. Ők voltak azok. Karikás, véres szemmel bámultak rám. Látszott, ők sem bírtak megszólalni.
- Ti mit kerestek itt???

~9.rész~

Hello!!!
Annyi,hogy a verseny még folyik, szóval nyugodtan küldhettek még képet, mert még nincs meg a győztes! Várjuk a további feliratkozókat a blognál, és a megosztásokat! Ennyit tegyetek meg kérlek. Örülünk viszont a jó visszajelzéseknek. Hideg az idő. Kis úgyse nagyon mentek. Üljetek le és olvasatok!!! Persze blogot..a miénket...jó neeem csak szórakozunk de amúgy tényleg..jó túl sok a duma. Jó olvasást ;) És ezt a részt egy osztálytársunknak küldjük, hogy ne legyen már...huuuu ő tudja milyen!

*Abby szemszöge*
Berohantam Cortez szobájába, ő pedig az ágyához dőlve ült  földön és...és sírt!? Teljesen meglepett, hogy egy ilyen Hűűdeerősvagyok fiú erre is képes. Könnyes szemmel nézett rám, majd a földre kiszórt drogra. (!!!) Hogy mi? Mit csinált? Nem értettem a viselkedését. Közelebb léptem, leültem az ágyára ő meg a szemével követett.
-Mit...mit tettél?- utaltam a lábam alatt heverő drogra.
- Vége Abby...nem tudom. És bocsájts meg!-Szólt alig hallhatóan, de nekem mégis olyan volt mintha ezer hangszóróból szólna. Csak ültem, és valóban megsajnáltam őt, de amit ma tett, tanácstalan voltam.
- Menjünk el az orvoshoz!-állt fel.
- Most!?- vágtam elég érthetetlen arcot, de ő mintha meg sem hallotta volna.Lianne-ék már aludtak, ezért úgy döntöttem, nem keltjük fel őket. Ketten indultunk el. Mivel Cortez nem volt olyan állapotban, hogy vezessen, a legközelebbi kórház pedig csak pár utca saroknyira volt, gyalog indultunk. Az út némán telt. Csupán az autók zúgását és a lépteinket lehetett hallani. Én egy barna pulcsiban sétáltam, Cortez pedig csak egy szál rövid ujjúban botorkált mellettem.Láttam rajta, hogy ideges. Amikor beértünk, odamentünk a recepcióhoz, és útba igazítást kaptunk. Nem volta sokat, mivel már kb. 10 óra volt. Pár perccel később szólítottak.
- Gyere be velem.- nézett rám Cortez még mindig könnyes szemmel. Felálltam vele együtt. De hol van ilyenkor a barátnője? Gondolataimat  az orvos hangja szakította félbe.
- Jó estét.- köszöntem
-Sziasztok!- szemlélt minket aggódva az orvos- Cortez, igaz?- nyújtotta a kezét az orvos, de Cortez nem fogta meg. Látszott rajta hogy nem érzi magát valami fényesen. Belém kapaszkodva állt. Miért? Miért tetszik nekem egy drogos?- Jól érzed magad?- Kérdezett még egyszer az orvos Cortez felé, aki már nem is bírt állni a saját lábán, erét leült.
- Nem...nem- válaszolt. Tehetetlenül, aggódva néztem rá, aztán az orvosra.
- Kérem mondd meg mi a probléma, mert így nem tudunk segíteni.- szólt,Cortez pedig a zsebébe nyúlva kivett egy kis csomag drogot, és az asztalra dobta. Az orvos csodálkozva figyelt, megfogta a kis tasakot és szemüvegét felvéve nézegette a tartalmát.
 Kiküldött engem.

Leültem a váró terembe. Miért teszem én meg mindezt? Becsapott, azt mondta leszokik...Kínzott az idegesség, és a kétes érzések. Nem hiszem el, mikor jön már ki. Csak vártam és vártam, türelmetlenül, egyre idegesebben, de nem nyílt ki az a rohadt ajtó. Lehajtottam a fejem és gondolkoztam. Rajtam kívül még egy férfi ült..sőt inkább aludt már a folyosón. Én is az elalvás szélén álltam, nemem már majdnem lecsukódott, de nem bírtam elaludni az izgalomtól. Egyszer csak ajtó csapódást hallottam. Cortez jött ki, mögötte az orvos. Kezet fogtak.
- Akkor csütörtök! Viszlát!- mondta.
- Gyere-fogta meg a kezem Cortez, de én kirántottam a szorításából. Miért...miért néz egyáltalán csak rám, ha barátnője van? Először furán nézett, majd csak megrántotta a vállát, majd elindult.
- Na!!! Mondd már meg mi van!- idegeskedtem, de ő azért sem szólt. Amikor kiértünk a friss levegőre maga felé fordított.
- Abby...- nézett rám szomorú szemekkel, amitől sírni tudtam volna.- A doktorúr most adott valami gyógyszer, amitől jobban lettem...de viszont az van,hogy...

Kis statisztika:)

Hello!!!
Hétfőn új rész lesz!!! De most csak annyit, hogy küldtetek már be jó sok képet, és ezt köszönjük. Aki esetleg nem nyerne majd, ne aggódjon, lehet, hogy a továbbiakban majd felhasználjuk a képet! Aminek viszont nagyon örülünk, hogy már több mint 830-an megnéztétek az oldalt!!! Az 1000.-nél meglepetés! Az még, hogy osszátok meg facebook-on a blogot, ennyivel segíthettek. És még nincs késő képet küldeni, mert a 10. résznél derül ki a győztes! http://www.facebook.com/szomoru.laura?fref=ts http://www.facebook.com/noemi.szurok Jelöljetek és Küldhettek nyugodtan képet!!! :DD És akkor 9. rész hétfőn. További szép napot, jó pihenést!!!
Puszi: Laura&Noémi

U.i.: Nyugodtan csatlakozzatok a követőkhöz!!!!

~8. rész~

Hello!!!
Hááát...már vannak képek de még nem döntöttünk!!! Szólval..Azt ajánlom húzz bele!!! Akár pont te is lehetnél a nyertes!  Ez eléggé hosszú rész lett, de reméljük legalább annyira tetszik! És még egy fontos!!! Átléptük a 700 látogatót! Annyira szuper, na de olvassatok..és lájk és megosztás...és képek!! Mert, a 10 részbe már benne lesz az új szereplő!! Puszi: Laura&Noémi


Néztem őket, ahogy rágyújtanak és összeszorult a szívem. Szóval ennyit ér amit mondott. Visszafordultam hát az asztalhoz, a srácok már éppen indultak. Elköszöntek tőlünk, csak Jess állt még Dan előtt.

-Hé Abby! Jess eljöhet hozzánk?-csodálkozva néztem, a megszeppent szőke loknis hajú lányra, és csak mosolyogva bólintottam. Fizettünk, és kifelé indultunk. Daniel-ék előttem mentek. Láttam Dan arcán milyen aranyosan mosolyog a lányra, Jess arca pedig piros lesz.
-Abby, sétálhatunk inkább egyet a parkba?- értettem a célzást, kettesbe akar maradni vele.
-Rendben, 7-kor otthon!-intettem mosolyogva. Ők átmentek az úton, én pedig a járdán folytattam az utam. Óriási forgalom volt. Az út hazáig hosszú volt, de kellemes. Kiszellőztettem a fejem...és ekkor vettem észre hogy már "otthon" is vagyok. De fura...otthon. Beléptem az ajtón, és néma csend fogadott. Gondoltam felmegyek a szobámba. Felértem,és véletlenül Cortezhez nyitottam be, mivel még teljesen új voltam itt és egymás mellett vannak a szobáink. Cortez szőke barátnője az ágyon ült vigyorogva, fekete fehérneműbe Cortez pedig éppen felé indult el, félmeztelen. Mindketten rám néztek. Én a szám elé kaptam a kezem, és becsaptam az ajtót.

 Kirohantam..le a lépcsőn ki a házból. Megbizonyosult bennem, hogy a reggel történtek, csak egyszerű félreértések voltak...Gondoltam, elmegyek Dan-ért. Nem, nem!!! Nem jöhet erre haza...elviszem őket valahová. Amikor már kb. 5 perce sétáltam ismerős alakokat láttam a járdán. Daniel magához húzta a megszeppent lányt, és lágyan megcsókolta. Aranyos volt...de úgy látszik mindenütt zavarok. Miért??? A házba nem mehetek, így is eléggé lejárattam magam,Danieléket pedig nem akarom zavarni.

 Leültem egy padra...miért jár nekem ennyi a rosszból???
Egy jó negyed óra múlva, Daniel hajolt hozzám, és leült mellém. Mosolyogva néztem. 
-Hello Abby!- mosolygott  ő is- Hát te?-Fürkészett fursán.
-Ja én csak...- hebegtem zavartan.- Kijöttem levegőzni.
-Oké, de mostmár menjünk.-mondta nekem meg össze ugrott a gyomrom. Dan felpattant, de én nem mozdultam. Inkább eltereltem a szót.
- Hűha. Nagyon aranyos lány ez a Jess.-néztem rá, és láttam, hogy elpirul, ezért az égre nézett.
-Igen, tényleg az...-Sóhajtott egyet és a combjára csapott.-Gyerünk!
Amikor hazaértünk háll' Istennek, már mindenki otthon volt, az asztalnál ültek. Mi is leültünk.
-Sziasztok!-Köszönt Dan vidáman, én pedig kissé félve. Lianne és Mich visszaköszöntek, Cortez pedig csak a szemét forgatta, majd hangosan felröhögött.
-Mi a baj Cortez?-kérdezte Lianne gyanakodva.
-Ja...semmi-felelte még mindig vigyorogva, nagyon irritált. Lesütöttem a szemem, tudtam, hogy rantam nevet. Nem értem. Reggel még teljesen máshogy nézett ki, és másképp viselkedett. És tudom, hogy élvezte azt a csókot. Nem voltam éhes, csak ültem.
-És...-törte meg a csendet -MI történt ma?-Nem akartam semmit sem mondani.
Mit is mondhatnák? Rányitottam Cortezre, mikor azzal a ....nemtom kivel volt? Vagy láttam Dan-t és Jess-t???
-Semmi különös-szóltam végül.
-Semmi, mi?!- mondta Cortez.
-Itt volt Ariana.-Daniel a leghalkabban mondta, két falat között. Cortez felállt, és felfelé vette az irányt. Lianne szinte sírt, Mich pedig Dühösen felállt.
-Nem hiszem el! Tegnap még láttam reményt...de ez a lány!-mondta ki Mich, és az ablakhoz sétált, mi pedig némát figyeltük. Csak Lianne szippantott néha...
*Cortez szemszöge*
Felmentem a szobámba, és a szekrényemhez léptem, kihúztam a fiókot, és idegesen keresgéltem, mire megtaláltam...a drogot, amit Ariana hozott. Szerettem volna kipróbálni, de eszembe jutott Abby. Miért borult most fel minden??? Ariana-val jó lenni, de Abbyi...ő elvarázsol. 
És olyan dolog történt, amit sosem gondoltam volna, könnycseppek kezdtek hullani a szememből.Eldobtam a drogot, aminek apró szemecskéi egyesével hullottak a földre. A fejem a falnak támasztottam. És csak sírtam. Jó volt kiadni mindent. Fél óra telt el. 
Két tűz között táncoltam Abby, Ariana...
Kinéztem az ablakon, ahol éppen elcsíptem a lemenő napot New York felhő karcolói között. Senki sem gondolná, de igen is értékelni tudom ezeket a dolgokat. A fejem iszonyatosan fájt. Hirtelen elhatározásból fogtam, előkerestem az összes drogot, amit a szobámban dugdostam, és a földre szórtam, majd sírva letérdeltem, arcom a kezembe temettem. A nyugtatóért nyúltam, majd bevettem vagy 10 darabot.
-Abby, gyere nézd meg, mekkora drogossal van dolgod!-kiáltottam, ahogy csak kifért a torkomon. Zokogásom lassan elhalkult...
Abby riadtan rontott be a szobába...

~7.rész~

Sziasztok!!! Háhááá...kipihentük magunkat, és most újult erővel folytatjuk, és tessék, itt az új rész....és megígértük ugye a meglepit! szoval az van, hogy kell egy új szereplő, és arra gondoltunk, hogy küldhetnétek képet akár magatokról, vagy csak úgy. (Szóval itt az én fb-om  jelöljetek és küldjétek üzibe http://www.facebook.com/noemi.szurok by: Noémi) A nyertes pedig Benne lesz a következő részekben. Na de nem untatunk tovább. Jó olvasást!!!
Laura&Noémi

Gyorsan elugrottam Corteztől, de nem voltam elég gyors...
-Cortez! És te??? Te ki a franc vagy?- kérdezte magas, nyávogós hangon és szúrós tekintetet küldött felém. Odalépett és erősen megszorította a csuklom, amitől felszisszentem.
-Nyugi bébi, ő csak egy csaj, aki nemrég óta velünk él.- ez a mondat, rettenetesen rosszul esett, csak egy csaj??? Ennyit ér az, aki meg akarja változtatni az életét.
-Mi? Csak egy csaj??? Ha csak egy lenne a sok közül nem ölelgetnéd....Mit képzelsz te magadról??? Én már vagy 2 órája várok rád nálam, és eljövök érted utána ezt kell látnom???- ordított dühösen-Ezt nem hiszem el Cortez! 
Aztán valami olyasmi történt, amire nem számítottam. A lány odalépett Corzethez közel, majd adott neki egy óriási pofont. Cortez pedig az arcához kapott, a csaj pedig dühösen kiviharzott. Szóval ennyire tudja őt irányítani...eszméletlen ,hogy hagyja magát. Még hallottam Cortez hangos nevetését,majd felrohantam a szobámba, és becsaptam az ajtót. Hogy lehettem ennyire hülye? Mi? Barátnője van?
 
De akkor miért csókolt meg, ha csak egy csaj vagyok neki??? Hátradőltem az ágyon, és éreztem nem bírom tovább...nem...nem sírhatok, mindjárt hazaérnek a többiek. Mit mondanék nekik???
Később úgy gondoltam, nem eshetek össze. Én voltam a hülye, hogy engedtem, mikor tudom, hogy milyen ő...Az órára néztem és már 3 óra volt. Hirtelen eszembe jutott mi is az idő, és milyen drága. Vagy nem is az a drága, hanem az amit magával hordoz a múltból? Nyakunkon a temetés...mindjárt iskola, jönnek haza Mich-ék, én pedig a semmibe fekszem. Ez most egyáltalán nem így lenne. Otthon ülnék, a szobámban, hallgatnám Aaron kacagását, amint apa csikizi őt, anya  hangját, és apát. De talán...de tényleg csak talán, ennek így kellett lennie. Felpattantam, és kisétáltam a mosdóba. A sírástól a szemeim feldagadtak, és a hajam is kócos volt. Kicsit rendbe szedtem magam, és ekkor eszembe jutott Daniel. Bár én nem bírtam egy falatot sem lenyelni, ő bizonyára éhes. Lerohantam a lépcsőn, be a nappaliba. Ott ült a TV előtt egy tál popcorn-nal az ölében. Mikor észre vett, felém nyújtotta, de én megráztam a fejem, és leültem mellé.
-Dan, nem vagy éhes?-kérdeztem.
-Deee! ugrott fel az ágyról.-Nem lehetne, hogy a sarki kávézóba mennénk, egy sütire? Anyáék nem fogják megtudni, mit ebédeltünk-kacsintott- Cortez pedig...- itt csak megvonta a vállát, majd a cipőkhöz sietett. Igen, Cortez hol van, nem tudom, nem érdekel, és ha most elment nem tudok mit csinálni, már elég nagy ahhoz, hogy egyedül legyen.Ha az az egyedül nem is a teljes magányt jelenti. Én is Daniel után mentem, ő pedig előkeresett egy tornacipőt Bezártuk a házat, majd sétálni kezdtünk.Daniel magyarázott én pedig próbáltam kicsit megszokni az új utcákat. Majd megérkeztünk. Leültünk egy asztalhoz és Dan-nek egy csoki tortát, magamnak pedig egy kávét rendeltem, kell az erő.
- Hello Daniel!-jött oda egy csapat 12 éves gyerek.
- Sziasztok!-mosolygott Daniel.- Ő itt a nővérem, Abby. Abby, ő itt David, Mark, Jack, Peter, Greg, Jess, Wendy és Corrie.- eszméletlenül jól esett, hogy a nővérének  szólított. Mosolyogva nézem ahogy a srácok az asztalhoz húznak egy-egy széket, majd beszélgetni kezdtek, de úgy éreztem, ez már nem rám tartozik. Az üvegfalon kezdtem kifelé bámulni, mikor két ismerős alakot vettem észre. Cortez és a szőke barátnője kézen fogva sétált...