~24. rész~

Hello!
Oké, most volt idő írnunk, szóval tessék:) Öhm igen, új külső. Az előző miatt kaptunk egy-két negatív kritikát, így...reméljük azért tetszeni fog. Kérlek titeket, hogy komizzatok és a végén szavazzatok! 
Szeretünk titeket: LB&NS







Szóval. Most próbálom összeszedni, mi is történt velem ebben a két hónapban. A szüleim meghaltak, a testvérem is. Árva lettem. Egy új család, ami sosem pótólhatja a régit. Új barátok, új iskola új szerelem...és ez kezdett szép lenni. Aztán, egy perc alatt, egy buli alatt minden tönkrement. Minden. Az otthonomtól távol egy dolog volt biztos; Cortez. Ő meg most még a nevét sem tudja a drogtól. Én pedig ott feküdtem Cortezzel /meztelenül/ egy ágyban, mikor Lianneék megjelentek!!!

Cortezt Michael egy rántással leszedte mellőlem, majd kivezette a szobából. Ők azóta is veszekednek, én pedig egyedül lettem hagyva az álmaimmal. Az egyetlen jó az egészben, hogy a legutóbbi álom, nem volt valós.

Nem, ennyi szenvedés már elég volt. Felálltam az ágyról, és a polchoz sétáltam. Levettem egy fotót, ami egy gyönyörű keretbe volt. A család volt rajta. Bőgni kezdtem, és a kép kicsusszant a kezemből, a földre érve apró szilánkokra húllot. Leguggoltam, és a legnagyobbat felvettem. A fürdőbe léptem, majd bezártam magam után az ajtót. háttal álltam neki, és egyszer csak kitört belőlem a zokogás, és csak fokozódott. Sorba jutottak eszembe az emlékek. 

"Ti most akkor jártok?"

         "Abby leszel a barátnőm?"

"Sajnálom hölgyem, részvétem..."

Fájt, rettenetesen fájt. Nem bírtam tovább. ránéztem a kezemben tartott üvegre, és csak csináltam, amit úgy éreztem, meg kell tenni.Átgondoltam még egyszer. Az életem romokban, senki sem foglalkozik velem...Igen, érdemes. Felszisszentem, de nem baj, most fáj, aztán már nem fog. ami megtörtént különben is sakkal rosszabb volt. vért láttam magam körül. Egyszerre elsötétült minden, és a fájdalom is enyhülni kezdett...

*Cortez szemszöge*

Ó, ezeknek is ilyenkor kell jönniük. Azt se tudom miről beszélnek.

-Nem kell engem kioktatni, tudom kit csinálok. De...Abby? Abby hol van???

-biztos a szobában van, elvileg ezt hárman kell megbeszélnünk, és amit vele tettél, hogy mered csak így letámadni?

-Maradjatok már a hülyeségekkel.-szóltam és futni kezdtem a folyosón, nem volt a szobában.

-Basszameg, nincs itt.- szóltam mikor mögöttem volt a csodás család.

-A fürdőt nézted?- kérdezte apu.

Ezúttal hárman indultunk. Nagyon féltem, mert ha Abby elment a házból, esély arra hogy megtaláljuk ebbe a városba...kizárt.
-Abby, Abby! Ott vagy?-mindhárman idegesek voltunk, de nagyon.-Abby nyisd ki ha ott vagy.-kiabáltam a fürdő ajtajának támaszkodva. Be nem tudtunk menni, mert nem nyílt ki az ajtó. Nem tudom mit csinálhat ott bent, mert amiket most átélt...és nem mondtam neki, hogy sajnálom a reggeli vitát. Apu egy erős mozdulattal nekifutott az ajtónak,de semmi. Még egyszer, majd még egyszer, aztán én is segítettem.. Az előbbi vitánkkal már senki sem törődött. Az ajtó nagy nehezen kivágódott. Apa és én egy kicsit előre lendültünk, de nem estünk el.
A látvány kijózanító volt. Abby ott feküdt eszméletlenül, körülötte minden vér. A kezében észrevettem egy szilánkot. Ne, miért tette ezt? Miért? Szemem sarkából egy könnycsepp gurult ki, aztán sírni kezdtem.
-Abby, Abby! Kérlek! Kérlek mondj valamit! Kelj fel!- zokogva feküdtem a mozdulatlan testére. A sírásban közrejátszott a drog is, de már kezdett elmúlni a hatása...így kezdett tudatosulni bennem, mi is történt. Semmi sem érdekelt, csak Abb, az én kicsi Abbym, aki miattam van itt. Mellette egy jegyzetfüzet, nem tudom mi lett volna a célja vele, de nem is akartam. Kizártam a külvilágot, nem hallgattam anyu hisztérikus rohamát, aput, ahogy a mentősökkel telefonál. Kisöpörtem a haját az arcából,és megcsókoltam, bár ő nem csókolt vissza...
 Annyira rossz érzés volt. Nem volt lehetőség bocsánatot kérni, nem volt lehetőség megölelni, megcsókolni úgy, hogy ő is viszonozza. Arra sem volt lehetőség, hogy egyszerűen a szemébe nézzek mosolyogjak, majd azt mondjam: "SZERETLEK"...

~23. rész~

Hello!
Huu. Annyira sajnáljuk, de csak most hozunk részt. Szülinap szülinap hátán. Rengeteg kedves ismerősnek volt most szülinapja. Ezért, mielőtt belekezdenénk, hadd kívánjuk sok boldog születésnapot3 olvasónknak is: Annának , Katának és persze Ádámnak, /ő midig egy angyal a vállunkon:)/! Ez pedig a tiétek:)) Pusz: NS&LB

Az ágyon ültem reggel óta, és Cortezt vártam. Megígérte, hogy együtt leszünk. Már nem bírtam tovább. Sétálgatni kezdtem a házba, mikor kinéztem az egyik ablakon, Cortezt pillantottam meg. Mellette egy szőke hajú lány állt. Mi van? Na ne! Megcsókolta!!! A lány kiment, én pedig visszamentem a szobámba, mielőtt Cortez észrevett volna. Jó, ezt nem bírom.
-Hallom, fent vagy!- szólt C., aki előttem állt. Odalépett, hogy egy csókot adjon, de elléptem.
-Hol voltál?- a hangom parancsoló volt, de nem érdekelt. Most nem.
-Csak egy havernál!


Megint riadva ébredtem fel. Egy újabb álom...Reggel volt.
Felpattantam és eszeveszetten nyitogattam az ajtókat, mire megtaláltam azt a szobát, amiben Cortez aludt.  Az ágyon végigmásztam és keltegetni kezdtem.
-Hé...mi van?-nyújtózkodott csukott szemmel.
-Cortez. Ugye...ugye nem mész el?-kiáltottam,és közbe mellette térdeltem.. Felült.
-Hogy mi?-nézett értetlenül, én pedig elmeséltem az álmom.
-J Abby, elegem van.-mászott ki az ágyból.-Mi a jó édes bánatot akarsz te az álmokkal? Mi vagy te, valami jósnő?-vetette oda gúnyosan. Nem tudom mi baja volt.
-Eljöttünk ide, hogy csak ketten legyünk, neked nem jó! Semmi nem jó!-üvöltötte, és egy szál alsóban kiviharzott. Igaza volt. Sírva fakadtam, annyira nehéz.
-Cortez!-kiáltottam ,de nem volt erőm utána menni. A fejem a párnába fúrtam.
*Cortez szemszöge*

Nem..nem kellett volna így beszélnem vele, de egyszerűen elég volt. Vagy csak a drog-elvonás hatása ez? 
A kocsihoz mentem, és kinyitottam az ajtót, le a kesztyűtartót, és elővettem egy csomag drogot. Rettenetesen mérges voltam magamra, hogy ezt még eldugtam, de most jelen pillanatban örültem neki. Annyira hiányzott. Tudom, hogy megígértem de... Rájöttem, hogy ez hiányzott nekem. Nem érdekelt Abby, nem érdekelt az elvonó, semmi nem érdekel. A legjobb érzés a világon...

este
*Abby szemszöge*

Egész nap semmit nem csináltam. Ez nagyon rossz érzés. Cortezt sehol nem találtam. Mondjuk nem is kerestem, mert arra vártam, hátha vissza
jön, és azt mondja: Annyira sajnálom!!
Amikor kimentem a kocsihoz, már egészem sötét volt már. Benéztem az ablakon, sehol senki. amikor már megnéztem sok helyen, egy kéz ölelt át hátulról. Cortez meleg leheletét éreztem a a nyakamon, amitől kirázott a hideg.
-Gyere babe!!!-a kezemnél fogva húzott befelé, amíg az egyik hálószobához értünk. Hangosan nevetett, majd lelökött az ágyra. Felém hajolt... nagyon közel. Vágytam rá...most már igen. Valami nem volt rendbe vele, furán viselkedett, nem nem érdekelt. Csak átadtam magam...Corteznek. Először én, majd ő vette le a pólóm. a gatyám gombolta ki, amikor feloltódott a lámpa. LIANNE ÉS MICHAEL állt ott!!! Cortez félmeztelenül, én pedig kigombolt nadrágban feküdtem. Ennyi... Felül nem takart semmi, ezért gyorsan magamra rántottam a mellettem lévő első dolgot, Cortez pólóját. Lianne-ék tátott szájjal meredtek ránk.
-Na most álljunk meg! Mi a francot csináltok?- leblokkoltam. Michael nagyon mérges arcot vágott. 
Életem legrosszabb napja, és még koránt sincs vége...

~22. rész~

Hello!

Megígértük, behozzuk a lemaradást, így ma is itt van egy rész, hmm szerintünk olyan átlagos hosszúságú rész lett:)) Jó olvasást Puszi: NS&LB

Nagyon féltem. Mi lesz ha megtörténik.
 Cortez rálépett a gázra.
-Cortez, a jó ég áldjon meg, lassíts, lassíts már!- egy fokkal lassabban ment, de nem volt elég. Kb 10 perce utaztunk de a kezem nagyon izzadt. 
-Mondd már meg...hová megyünk!-kérleltem.
-El...messzire.
-És Lianne-ék? És...és Dan? Velük mi lesz? Mondj már valamit!- üvöltöttem. Igazából attól féltem, hogy velem is az lesz...ami a családommal.
Már régóta mentünk az autópályán. Egészen nyugtató volt ahogy Cortez dudorászott, és az ujjaival dobolt a kormányon. Néha el is felejtettem, hová megyünk, csak az aktuális dallamra  figyeltem, de amikor eszembe jutott, sírva tudtam volna fakadni.Mindent, tényleg mindent ott hagytunk, csak ketten voltunk, ő meg én. Ez mégsem volt olyan szép és jó, amilyennek lenni kellett volna. Sokszor vágytam erre, hogy csak mi ketten ,ahol senki nem ismer minket. Na ezt nem így képzeltem el. Most minden más volt. Csak ne most és ne így történt volna...
Nem sokkal később nyitottam ki a szemem. Már sötét volt, vagy csak a szobában, ahol voltam nem égett a lámpa. Felültem a kanapén és próbáltam szétnézni, de nem sokat láttam.
-Cortez?- szóltam amikor valaki lehuppant mellém, majd átölelte a vállam.
-Nyugi, itt vagyok. Chicagóba vagyunk, a nyaralónkba.-húzott magához.
- Nem, nem jó ez így..Lianne-ék... a suli..a sulival mi lesz??
-Csak egy kicsit maradunk aztán...
-Aztán?- álltam fel, és bár ismeretlen helyen voltam, egészen gyorsan megtaláltam egy lámpa kapcsolót. Hunyorogva néztem szét, de Cortez azonnal leoltotta. 
-Nem kell ,hogy az egész szomszédság tudja, hogy itt vagyunk.-suttogta, majd megölelt.
-És a kocsi?

-Máshol parkoltam le. Nyugi édes, nem lesz semmi baj.. az utolsó szavakat már suttogva mondta ki, ahogy egyre közelebb jött hozzám. A nyakamat kezdte csókolgatni és egyre lejjebb haladt. Megnyugtató volt.
-Hé Cortez nyugi, ne most! Fáradt vagyok.- mosolyogtam rá azt hiszem ma először.
-Jó, aludj akkor.- fektetett le az ágyra, és megpuszilta a homlokom. Rám terített egy takarót, és felállt.
-Várj! Nem maradsz itt velem?- ültem fel mire leült mellém.
-Nem férnénk el ketten.
 Felhúztam a lábam, ő pedig a kanapé másik végébe húzódott. Feltérdeltem és megcsókoltam. A csók nem volt átlagos. Szenvedélyesre, és hosszúra sikeredett. 
-Még nem...állok készen!-szakítottam meg.-Inkább aludj máshol kérlek. 
Csak felállt, és elsétált. Lehet, hogy megsértődött. Nem tudom, de egyszerűen még...még ne most! És ne ebben a helyzetben.
 Csak feküdtem a sötétben, és nem tudtam elaludni. amíg azzal foglalkoztam, hogy mi történt, hogy az, ami kezdett rendbe állni körülöttünk egy perc alatt tönkre ment..na és az álom? Nem lehet véletlen, annyira élethű volt, aztán meg is történt, és ez annyira...annyira furcsa. Fájt a fejem már az egésztől, ezért kimentem vízért és visszajöttem. Aludnom kellett, ezért kb 15 perc forgolódás után elaludtam.

~21. rész~

Huu talán a két kezünkön nem tudnánk megszámolni, milyen rég nem írtunk! Sorry, de ez így jött össze, de most itt van, sok lájk és kommi után már akár holnap is új rész:))) szeretünk titeket! Öhm..és még az, h legalább 4-5 kommi:)) pussz: LB&NS

A rendőr bólintott, én pedig nem beszéltem tovább. Mikor kb. 5 perce csend volt elengedtek, Cortez kinn várt a folyosón.
-Ne aggódj Cortez, Nem , nem lesz akkora nagy baj. Nem tudom én sem mit tegyünk.-tördeltem idegesen az ujjaimat a sötét folyosón.
-Gyere Ab.-ragadta meg a karom, és kifelé húzott az iskolából. Nagyon féltem. Cortez kocsija a parkolóban. Hogy mi??
-Miért...hogyan van itt a kocsit?-torpantam meg.
-Ne törődj vele.-szólt, majd beszállt a kocsiba, én is követtem. C elindította az autót. Erősen kapaszkodtam az ajtóba, de a kezem nagyon izzadt. C nagyon rálépett a gázra. Már a fő úton voltunk.
-Cortez kérlek lassíts.- idegesen néztem rá.
-Jaj Ab, ne csináld már kérlek, mi lesz ha...-és itt Cortez elrántotta a kormányt, így a másik sávba kerültünk, szemből pedig egy autó jött.
-Ne ne neeee fékezz!! Cortez az kérleeeeeeeeek!-ordítottam, de már késő volt. Egy nagy csattanás...
Felriadtam. Csak álom...csak álom. Nyugtattam magam. Cortez mellettem feküdt, és aludt. Megnéztem az időt, 5 óra. ' óra múlva kell kelni. Megpróbáltam visszaaludni, de nem ment, így 5:15-kor lementem a konyhába. Szerencsére senki nem kelt fel. Töltöttem egy pohár vizet és leültem. A kezem izzadt. Ez lehet hogy valami előjel??? Féltem, hogy egyszer csak megtörténik, a rendőrség lép be a terembe, és kikérdeznek minket..és... Nem, ilyen nem lesz!
Az álmok sosem következnek be.
Visszamentem inkább a szobába, és lefeküdtem, majd keltegetni kezdtem Cortezt.
-Léci kelj fel!-hajoltam az arcába, mire ő kinyitotta a szemét.
-Jaj szívem, minek keltél fel?-mosolyodott rám a fáradt szemeivel, és beletúrt a hajába.
-Álmodtam valamit.-néztem a falra, és teljesen átéltem az álmot.
- Jó most már aludj.
-De, ez nem olyan volt.
-Akkor tessék ki vele.-ült fel félig az ágyon és meg elmeséltem neki.
-Jó nyugi, nem történt meg.-adott egy puszit. Visszafeküdtem, jó szorosan mellé, és vissza akartunk aludni, de már 6 óra volt. Kimásztunk az ágyból /mondjuk Cortezt inkább ki rángatni kellett/ és gyorsan felkaptam egy ruhát. kézen fogva indultunk el, de amikor Lianne kijött a konyhából, elkaptam a kezem.
-Menjetek.-Lianne.
Amúgy a suli átlagos volt. De aztán... Egy rendőr lépett be, amitől majdnem elhánytam magam. Úristen ne!!! Fel akartam állni és kikérezkedni, de a férfi megállított.
-Abby, kérem jöjjön velem.-ezek után szinte minden úgy történt, ahogy megálmodtam. A kihallgatás után kiléptem a teremből, és a szememmel Cortezt kerestem , de hála az égnek nem volt a folyosón. Sírva fakadtam, és csak sírtam és sírtam. Az ujjaimat tördelve léptem ki az udvarra, és szemeim törölgetve rohantam a parkolóhoz. A kocsit nem láttam, de C.t igen.
-Abby, Abby gyere!- fogta meg a kezem, és durván maga után húzott, és rángált az utcán irányába.

-Cortez, hát nem érted? -Erre megtorpant.- az álom...pont olyan a valóság, mint az álmom, kis eltérésekkel.
-De éppen ezért, el kell menni.- Határozott volt. Kirángattam a kezem a szorításából, és visszafele kezdtem futni, de elért.
-Ha szeretsz, velem jössz.-bólintottam.- Abb, nem lesz baj, lassan vezetek.-megint elkapta a kezem. Nagyon nehezen ültem a kocsiba, és elindultunk...