~6. rész~

Helló!!!
Valami volt az előző oldallal..szov. itt folytatjuk..remélem,hogy azért tetszik! Nahde itt az új rész...és még egy. A jövőhéten nem lesz új rész! :/ de utána írunk egy meglepit, szóval ne aggódjatok!! És most ez rész is hosszabb lesz! pusszika: Laura és Noémi
Ui: ezt a rész Dévai Annának írjuk, és kérlek, ne haragudj!!! 

*Cortez szemszöge*
Magamhoz húztam, és megöleltem. Nem tudom elmondani mennyire jó érzés volt, és úgy döntöttem, leszokok.
-Köszönöm-mondta. Ha van valaki, aki miatt most megváltoznék, az ő. Jó, lehet hogy hülyeség, mert nem hiszek az ilyen nyálas "szerelem első látásra" dolgokba, de ez szerintem, részemről valami olyasmi. Oké, próbáljuk meg.

*Abby szemszöge*
Lassan visszasétáltunk, és séta közben egyszer sem szólaltunk meg.
-Egyébként...Abby- nyújtottam a kezem, de ő nem reagált rá, mindegy. Beléptünk a házba. Még mindenki az asztalnál ült. Cortez a szobája felé indult én pedig az ebédlőbe.
-Azt mondta, leszokik- jelentettem ki. Senki sem mondott rá semmit. Csak ültünk. Az asztalon még ott volt az ebéd. Olyan 5 óra lehetett. Lianne-el felmentünk a szobámba. Igazából, még szét sem néztem. De különben...gyönyörű volt. Egy lila színű szoba, külön egy óriási gardrobbal, amiben csodálatos ruhák voltak. Lianne aztán magamra hagyott. Az ablak előtti polcon képek voltak. Lassan odasétáltam, és leemeltem az egyiket.Többsége családi kép volt. Például, Daniel megöleli Cortez-t, ő pedig mosolyog.Még nem láttam így őket. Cortezt kezén egy tetoválás sem volt, a haja rövidebb és sokkal élénkebb színű ruhákat viselt. Így még helyesebb volt. Jó volt így látni őt. 

. Talán már sosem lesz ilyen...ilyen hajjal ilyen ruhába...leültem az ágyra, és gondolkoztam. Vajon sikerül Corteznek? Bízom benne, hogy legalább a szüleiért leszokik. Elmélkedésemet Kopogás zavarta meg.
-Bejöhetünk?-lépett be Lianne és Mich.-Abby köszönjük. Látjuk, hogy meg fog változni.- jó, de honnét látnák...mindegy-talán új életet kezd..-néztek rám hálásan.
-Hát..-kezdtem zavartan- Igazán nincs mit, de ez nem rajtam múlik.De nekem is számít hogy mi lesz ezután.
-Mi reggel mikor már felkeltek, nem leszünk itthon, de a fiúkkal, majd kitaláltok valamit.- mondta Liannne és bólintottam ők pedig kiléptek.

*másnap*
Reggel ismét kopogásra kaptam fel a fejem. Álmosan másztam ki az ágyból, és a pizsamámat megigazítva nyitottam ajtót, azt hittem rosszul látok!
-Bejöhetek?- Kérdezte Cortez.
-Persze mondtam majd arrább álltam az ajtóból és tágra nyílt szemekkel néztem a srácot.
-Mi..mi van??- kérdezte egy halvány mosollyal.-ezeket a göncöket miattad szedtem elő-mutatott a kék farmerére, és a fehér V nyakú pólójára. A haja kissé fel volt állítva. Eszméletlenül jól nézett ki...várjunk csak! Ilyet én nem mondhatok. Elmosolyodtam és az ő száján is egy halvány mosoly jelent meg.
- Nem vagy éhes?-kérdezte.
- De...egy picit.- ezért elindultunk a szobából le a lépcsőn.. Cortez bedobott a sütőbe egy fagyasztott pizzát és leült az asztalhoz, én is követtem.
-Szóval, hogy is kerültél ide?-arcán őszinte érdeklődést láttam.
-Washington-ba laktam eddig, és ott jártam iskolába. Anyuék...-itt megakadtam, vettem egy mély levegőt-anyuék New York.ba akartak jönni nyárra... Anya apa Aaron, a kisöcsém és én. Mined jól ment, amíg- na jó ez nekem nem megy. Éreztem, ahogyan egy forró könnycsepp hagyja el a szemem. Annyira de annyira hiányoznak... Cortez odajött hozzám, majd letörölte az arcomat.
-Részvétem...ne haragudj, ne is sírj. Nem akartam, nem kell ezt...- odalépett, én meg felálltam. Szorosan átölelt, én pedig viszonoztam. Eltolt magától, még egyszer letörölte a könnyeim, aztán közelebb hajolt...és megcsókolt!!! Éreztem, hogy ez nem helyes, de viszonoztam, ennek ellenére is. Tudtam, hogy nem kellene, hisz alig ismerjük egymást, de egyszerűen nem bírtam ellenállni. Aztán...
-Cortez édes!- hangzott egy lány hang az előszobából.

~5.rész~

Hellóka!!!

Hát itt az 5-ös. Reméljük elnyeri a tetszéseteket! Bocs.hogy nem tegnap raktuk fel. Jó olvasást! és Még egy: OSSZÁTOK A BLOGOT !!!! puszika: Laura és Noémi

Leültünk mi is az asztalhoz. Lianne intett, hogy szedjünk, mi pedig szettünk az ételből. Mindenki néma csendben elvett, és egyáltalán nem néztünk egymásra. A kínos csended végül Cortez törte meg.

- És...úgy látom, a kicsik jönnek be leginkább!-nézett rám eszméletlenül helyesebb, és egyben a legidegesítőbb mosollyal. Én erre nem tudtam mit mondani.

-Cortez! Légyszíves!- szólt rá Mich.

-Mer mért ne? Azt mondok amit akarok!-és akkor  már nem bírtam enni. Letettem a villát és ültem, az asztalnál pedig izzott a levegő. Újra vitázni kezdtek. Daniel befogta a fülét
-Rendben Cortez! Holnap z orvosnál kezdünk!-szólt Mich.
-Mi??? Dehogy megyek én orvoshoz!-szólt Cortez röhögve. - Minek?? Semmi bajom nincs! 
-De Cortez !!! Titokban drogozol ??? Ez neked semmi???- itt tört ki Lianne-ből a zokogás... Már nem bírta tovább... Borzasztó lehetett egy anyának.
-Na jól van ! Az egyik bőg, a másik ordít ,a harmadik fogja a fülét ,a negyedik meg kikezd az öcsémmel !- szólt mérgesen Cortez. Felállt és én is felálltam .
-Nem akarok beleszólni, mert nem az én dolgom,de nem beszélhetsz így a szüleiddel, és a családoddal se senkivel!!!- kiabáltam már én is . Eszméletlen ! 
*Cortez szemszöge*
Furcsa, de én sem értem, hogy most mi a **** van...Ez a csaj...megjelenik is és minden borul. Jó nem mondom, elég csinos. És valami megmagyarázhatatlan érzést éreztem. Nem, nem tudom, de mintha hatással lenne rám...de most tényleg azt akarják, hogy szokjak le?Na nee. 
Az asztalnál, a szék előtt állva, gondolataimat a kérdő tekintetek zavarták meg. Körbenéztem, és lassan elsétáltam.
Jó dolog a drog, de lehet, hogy tényleg nem éri meg. De miért is kéne leszoknom??? 17 vagyok, hagy csináljak már amit akarok. Két érzéssel magamban, futottam le a lépcsőn, végig a csented utcánkon, majd kiléptem a zajos New York-ba. Csak sétáltam...nem is tudtam, hogy hol vagyok. Gondolkoztam, közben rágyújottam egy cigire.Hangos lépteket hallottam,megálltam és megfordultam.
- Várj!!!-kiabálta az a lány, aki mostantól a mindennapjaim része lesz...-Miért csinálod ezt?-állt meg mellettem és egy oszlopba kapaszkodva fújta ki magát. Én csak néztem őt, majd a járó-kelőket...átnéztem az út másik oldalán lévő parkba...majd a cigire..vajon melyik a jobb élet??? Nem tudom, de egy mélyet szívtam a cigiből, és eldobtam.-Figyelj! Nem akarom, hogy miattam legyen máshogy, vagy esetleg rosszabb. De ha nem szoksz le meghalhatsz...-mondta, én meg erősen gondolkodni kezdtem. Nem tehetem ezt, lehet hogy nem. Ránéztem.
-Mondd mit lehetne tenni, he??? Egy drogos senki vagyok most már. És ezen már sajnos nem nagyon lehet változtatni. Érted??-mélyen a szemembe nézett.
-Nem Cortez!! Éppen ez az az idő amikor még lehet rajta változtatni...Tudom, most azt hiszed, hogy én csak egy lány vagyok, aki. Bele akar szólni az életedbe, de mostantól veletek élek!!! És olyan lehetsz nekem mit a bátyám. Nem akarom ezt.-mondta és szinte már sírt. Nem tudom, hogy került ide...azt sem hogy mit akar..de igaza van.- Ha elmész az orvoshoz, egyszerűbb lesz leszokni, és hidd el, sikerülni fog.-mondta bátorítóan, és megfogta a vállam...lehet, hogy igaza van, teljes mértékben!!!

~4.rész~

Sziasztok drágák!!!
Új rész..jó..nem volt kommi..de sokan jelezték, hogy nem tudnak írni..mindegy...azért itt a 4....reméljük tetszeni fog. Jó olvasást..meg minden! Pusszi: Laura és Noémi

A papír alatt pedig...fehér por volt. Lianne a szája elé kapta a kezét.
-Cortez...ugye nem?-Kérdezte csalódottan, a fiú pedig elindult kifelé a szobából.-Állj csak meg! Azt hiszed ennyivel elintézted? Most hívom az apádat! Nem elég,hogy teletetováltattad magad, cigizel, bulizni jársz...és ki tudja mi mást csinálsz még.- mondta és hangja megcsuklott, zokogni kezdett. Borzalmas volt látni.- mi hülyék...pedig megengedtük neked.-Cortez csak széttárta a kezét és röhögött. Még szemtelen is. Nem tudtam mit mondani. Ez a fiú teljesen tönkreteszi magát. Lianne sírása, Cortez jóízű nevetése közben én tehetetlenül ácsorogtam a szoba közepén és a ruha szélét szorongattam, mikor betorpant Daniel és Mich, aki nagyon ideges volt. Dan odalépett hozzám , és kezemet megragadva kihúzott a szobából. Lianne is utánunk jött, könnyes szemét törölgetve.
- Bocsánat Abby,  nem akartunk így "bemutatkozni". Ő sem volt mindig ilyen.-mondta és az én új szobám felé vezetett-Na de ne is törődj vele, ez nem a te problémád, viszont ez a szoba a tiéd.- a Cortez melletti szobát kaptam meg. Beléptünk és egy lila színű, szép helységbe. Borzasztó volt hallani a falakon átszűrődő kiabálást. 
- Bocsánat, én most megyek-mondta Lianne, majd otthagyott Daniel-el.
-Abby, mi történik már megint?- kérdezte, és leültünk az ágyra.
-Cortez, egy csúnya dolgot csinált ha majd kicsit nagyobb leszel majd megérted. De ki fognak békülni a szüleiddel, hidd el- mondtam szomorúan, majd megsimítottam a fejét. Tudtam, hogy ez nem így lesz, de nyugtatni akartam.

- Nem!!! Cortez nem fog változni. 14 éves korába nagyon összeveszett anyuékkal. A barátaival bulizni járt, és elkezdett cigizni is, és erről az elején mi nem is tudtunk. Előtte mindig felnéztem rá, jó tanuló volt, rendes, kedves volt mindenkivel. Most meg eddig fajultak a dolgok...-nem folytatta a mondatot egy könnycsepp folyt végig az arcán, ő pedig letörölte. Előre nézett.- Van vagy 15 tetkója...és most még drogozik is...miért Abby?- nézett fel rám és sírni kezdett. Válaszolni én sem tudtam...csak szorosan magamhoz húztam.
- Nyugi Dan, megoldjuk, segítek. Holnap elvisszük az orvoshoz.- mondtam, majd Lianne hangjára lettünk figyelmesek, aki ebéd miatt hívott minket. Elindultunk lefelé a lépcsőn, és beléptünk az ebédlőbe. Az asztalnál ült már Lianne, Michael...és Cortez(!!!)

~3. rész~

Sziasztok!!!
Hát...3.rész...remélem tetszeni fog nektek! A kommentek meg voltak facebook-on szóval, de arra kérnénk titeket, hogy mostantól ide írjatok. És akkor 3 után lesz új rész. Kb mindig, így délután. Jó olvasást! Puszi: Laura és Noémi





*1 hét múlva*
Egy hét alatt teljesen megismertem a családot. Lianne és Daniel minden napjukat ott töltötték nálam, és lelket próbáltak belém önteni. Michael eközben a papírokat intézte, és a bíróságra járt. A per megoldódott azzal, hogy ezentúl náluk élhetek. Nagyon kedves család, bár egy dolog volt, amitől meglepődtem. Cortez nevű fiuk egyszer sem látogatott meg, és még csak beszélni sem beszéltek róla...Hmm már kíváncsi vagyok már rá. Ma hazamehetek, és végre megismerhetem.
Lianne 11-re jött értem. Feljött a szobámba, ahol már pakolásztam.Köszönt, és a kezembe nyomott egy szatyrot.
-Ezt nem kellett volna.-vettem ki egy csodálatos ruhát a szatyorból.

Abby ruhája

-Ez a legkevesebb-mondta Lianne- Most pedig, hadd lássam, vedd fel!- Felvettem és... eszméletlenül tetszett, de igazság szerint. nem értettem mire ez a nagy felhajtás.
-Gyönyörű vagy.-Mondta Lianne és átölelt.
Lementünk, leadtuk a papírokat a recepciónál és Lianne-el kiléptünk a kórház ajtaján. Jó érzés volt látni a virágokat, a bokrokat az eget, és mindent amitől elzártak a kórház fehér falai. Odaértünk a kocsihoz, és bepattantunk.
-Jövőhéten iskola. Beírattunk téged oda, ahová a fiúk is járnak, persze ha nem gond.
-Nem- mondtam halkan. Abban az iskolában, ahova eddig jártam sosem voltak, úgy igazi barátaim. Nem fog senki sem hiányozni. Egy 10 perces út után megérkeztünk. A házuk gyönyörű volt. 

A ház

Egy emeletes, kertes ház. Én is ilyenben laktam eddig.Amikor beléptünk az épületbe, egy tágas nappaliba érkeztünk.

- Cortez!-Szólt kedvesen Lianne, de senki sem válaszolt.-Gyere- nézett rám mosolyogva majd felvezetett a lépcsőn. Féltem mert nem tudtam mire számítsak! Mit értettek azon, hogy problémás? Vajon helyes, vagy nem?

Lianne bekopogott az ajtón, de nem nyitotta ki senki. Nyitogatni kezdte, de be volt zárva.

-Cortez!!!-Lianne egyre idegesebben kiáltotta a nevét, én pedig tehetetlenül álltam mellette  és az ujjaimat tördeltem. Lianne elrohant én pedig semmittevésemben nézelődni kezdtem. Pár pillanat múlva újra megjelent, És egy kulcs volt a kezében. Mérgesen fordította a zárba a kulcsot, majd lassan kinyitotta az ajtót. Elindult befelé, én pedig követtem. Amikor beléptünk, Cortez idegesen pattant fel az asztaltól, majd egy papír darabot dobott rá. Felénk nézett, és én pedig mélyen belenéztem a kék szemébe. Kezén legalább tíz tetoválás volt. Eléggé helyes, de kicsit züllöttnek ítéltem a külseje alapján.

-Cortez, mi az az asztalodon?- Lianne az asztalhoz lépett, és felemelte a papírokat. A papír alatt pedig...

~2.rész~

Sziasztoook!!!
Meghoztuk a 2. részt is. Nagyon reméljük tetszeni fog. Ha lehetséges minél többször osszátok meg facebookon, és jelöljetek + szóljatok a többieknek, hogy olvassák!!! És vagy itt vagy fb.-on írjatok megjegyzést. 3 komi után új rész. Puszilunk titeket: Laura és Noémi




-Most hova fogok menni?-ordítottam kétségbe esetten és a zokogást nem bírtam abbahagyni.- A nagyszüleim Magyarországon laknak, és nagyon betegesek.Nem tartjuk a kapcsolatot. Oda nem költözhetek. Csak eggyel több gond lenne.- a férfi nyugtatgatni próbált. Simogatta az arcom, én pedig csak bámultam ki az ablakon a nagy New York-ba. 

Az orvos ebben a pillanatban toppant be

-Abby, nagyon sajnálom, de mivel nincs senki hozzátartozó akihez költözhetnél, és még kiskorú vagy. Így a gyógyulásod után egy árvaházba kell küldenünk téged.

-Neee, nem-nem. Azt nem akarom. Csak van valami más megoldás. Árvaház...?!-ráztam a fejem. Árvaház semmiféle képpen nem jöhet szóba.

-NEM!!! Én csináltam mindezt, én is fogom valamennyire megoldani.Szerintem nem lenne rossz ötlet ha nálunk lakna Abby.-nézett rám óvatosan. Nekem egy pillanatra felcsillant a szemem,de szembe jutott, hogy egy idegen házában nem érezném nagyon jól magam.

- Van két fiam, és egy feleségem, Lianne. És én Michael vagyok.-nyújtotta a karját ,és én pedig gyenge kezemmel megragadtam és megráztam. A jelenlegi állapotomban, ő volt azaz ember akit legjobban ismertem. Igen ő volt az aki...de, ős is emberből van, hibázhat, akkor is ha ez a hiba életekbe kerül. Nem tudok mást tenni, bármennyire is akarok. Felejtenem kell, új életet kezdeni.

-Köszönöm-mondtam félénken- nem is tudja mennyit segít ezzel nekem.

-De Abby, tudom-mondta és szemében láttam, a sajnálatot.Aztán valami eszébe jutott.-Fel is hívom Lianne-t, hogy jöjjön el a fiúkkal.-

Tudom, egy épeszű ember utálná azt a családot, aki ilyet tesz vele, és lehet, hogy akkor én nem vagyok az eszemnél, de mást nem látok előttem. Nem szeretnék a múltba turkálni, ami megtörtént az megtörtént. Változtatni úgysem tudok, sírással meg, semmi nem lesz megoldva. Éppen ezért csak bólintottam,Michael pedig már hívta is a családját.Nemsokkal később egy csinos nő, és egy aranyos kisfiú lépett be az ajtón.

Daniel

Lianne

A fiú odarohant Mich-hoz és szorosan megölelte, a nő pedig egy csókot adott a szájára. A család! hát..egy ilyen szép  idill pillanat után szerintem őrjöngeni szoktak az árvák, de én nem tettem. A kisfiú hozzám is odajött és megölelt, én pedig viszonoztam.

- Szijja Abby!-nézett fel rám, csillogó, nagy szemekkel.

-Szia...-itt megálltam, nem is tudom a nevét. Mich rögtön kisegített

-Daniel...

- Daniel-ismételtem meg,és mosolyogva néztem rá, aztán eszembe jutott valami.- és...és a másik fiú?- néztem Lianne-re és Michael-ra kérdőn. Összenéztek, majd Lianne sóhajtott egyet.

-Cortez...-itt megállt. Láttam szemében a gondterheltséget.

-Cortez kissé problémás.-fejezte be a mondatot Michael. Lianne szemében pedig egy könnycsepp gyűlt össze.

~1 rész

Sziasztok!!!

Ez az első rész!!! Reméljük tetszeni fog:)És jelöljetek facebookon minket:http://www.facebook.com/szomoru.laura?fref=ts és http://www.facebook.com/noemi.szurok akkor jó olvasást!! 

 A gépek fülsiketítő zajára keltem. Ahogy lassan kinyitottam a szemem, és körülnéztem egy rideg kórházi szobában találtam magam. Felemelkedtem az ágyamon és egy  idegen férfi ült az ágyam melletti széken. Ahogy észrevette hogy nézem, odahajolt és megfogta a kezem.

-Sajnálom.-mondta, és könnyes szemével, mélyen a szemembe nézett. Hogy mi van??? ki ez a férfi??? hol vannak a többiek??? ezekkel a  megválaszolandó kérdésekkel a fejemben  néztem a férfira

-Elnézést...mit kell sajnálnom?-tettem fel azt a kérdést ami válaszától féltem.

-Ezek szerint nem emlékszel...-mondta és arcán fájdalmat láttam. Most tényleg mi a franc van? Láttam a férfi arcán leguruló könnycseppet, amit rögtön le is törölt.Összeszorult a  szívem, ő pedig felállt és néma csöndben kisétált a szobából. Egy orvos lépett be egy dossziéval a kezében.

-Abby, emlékszik az elmúlt nap eseményeire??-kérdezte, és ekkor nagyon megijedtem.Megráztam fájó fejem és vártam az orvos válaszát.- Tegnap este baleset érte önt és a családját,a férfira sem emlékszik aki előbb itt volt?-kérdezte kissé félve.

Fájdalmasan lehunytam a szemem és eszembe jutott minden. A nyaralás, a férfi aki előbb itt volt, ez előttünk haladó autóban ült. Emlékszem, a férfi hirtelen fékezett az autópályán, apa nem tudott fékezni így hátulról belerohant az autóba. Nagy koccanás...aztán semmi. A mentők szirénázására nyitottam ki a szemem, A sajogó fejemhez kaptam amiből ömlött a vér. Egy piros ruhás ember emelt ki a roncsokból, és a mentő autóhoz vitt. A következő emlékem már a kórház. Éreztem ahogy a szememet egy kövér könnycsepp hagyja el.

-A szüleim? hol vannak? hol van Aron? oda kell mennem!-már készültem felállni, de az orvos megfogta a vállam és finoman hátratolt.

-Abby, sajnálom...a szüleid- mégsem vártam hogy végigmondja, a szám elé kaptam a kezem, majd kitört belőlem a zokogás.-sajnálom...már nem tudtuk megmenteni őket.-és ekkor valami óriási ürességet éreztem a szívembe, amit már senki és semmi nem tölthet be.Az orvos nyugtatgatni próbált majd magamra hagyott. Miért pont velem kell hogy megtörténjen? A férfi újból belépett az ajtón és mikor meglátta hogy zokogok ő is sírni kezdett. Leült mellém, és megtörölte az arcomat.

-Nagyon sajnálom.-mondta és akkor bűntudatot éreztem a hangjába

-Senkim sem maradt.